Nőtt az export, nőtt az import
A külkereskedelmi termékforgalom első nyolchavi hiánya 1,880 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 2,940 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes számok alapján. A külkereskedelmi mérleg hiánya a korábban közölt adatok szerint is 1,880 milliárd euró volt az idén január-augusztusban. Az idén az első nyolc hónapban az export 31,103 milliárd euró volt, 10,2 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, az import 32,983 milliárd eurót tett ki, 5,8 százalékkal emelkedett. Forintban számolva az áruforgalmi hiány 465 milliárd forint volt, mintegy 281 milliárd forinttal kevesebb, mint 2004 azonos időszakában. Az export értéke 7.687 milliárd forintot, az importé 8.152 milliárd forintot tett ki, ami forintban mérve a kivitelben 6,9, a behozatalban pedig 2,7 százalékos folyó áras növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A KSH jelentése szerint 2005 első nyolc hónapjában a kivitel volumene 9, a behozatalé 3 százalékkal nőtt 2004 azonos időszakához képest. Az idén az import első félévi növekedési ütemét jelentősen befolyásolták azok a tavalyi folyamatok, amikor előbb a csatlakozási elővásárlások, majd a csatlakozást követően a vámraktárakban tárolt közösségi származású áruk belföldiesítése jelentett egyszeri és összességükben jelentős értékű forgalmat. A cserearány közel 2 százalékos romlását jelentős részben az energiahordozók drágulása okozta. Ez 1 százalékponttal hatott a cserearány-romlás irányába. (MTI Eco)


