Szétesőben van a világon a kamatmechanizmus
Érdekes cikket közölt néhány hete a The Economist a világ pénzpiacain tapasztalható sajátos jelenségről, amit általában csak kockázatéhségnek szoktunk hívni. A gazdasági hetilap szerint a tőkepiacokon tapasztalható magatartás veszélyforrás lehet, hiszen megakadályozza a kiigazodási folyamatokat.
A világgazdaságban több nagy gazdaság esetében is jelentős pénzügyi egyensúlyhiány figyelhető meg. Az Amerikai Egyesült Államokban rekordméretű a folyó fizetési mérleg hiánya, Németország, Japán és Kína óriási többletet mondhat magáénak. Eközben az USA növekedési üteme látványosan magasabb, mint a legtöbb fejlett országé, amit a közgazdászok egy része olyan kínálatoldali összetevőknek tud be, mint a demográfiai trend és a termelékenységre ható tényezők. A másik magyarázat ugyanakkor, hogy azok az árjelzők, amelyek a világgazdasági egyensúlyt biztosítani hivatottak, eltorzultak.
A szaklap példaként az USA-t hozza fel, ahol jelenleg egyáltalán nem figyelhető meg a magasabb kockázatból elvileg következő emelkedő kamatszint, így a belső fogyasztás visszafogása sem valósul meg. Ez a mechanizmus a 80-as évek első felében a gyengülő dollárral együtt még helyreállította az egyensúlyt - emlékeztet a cikk.
A jelenség egyik oka az lehet, hogy míg korábban a belső kereslet elszaladására a jegybankok az inflációnövekedést megakadályozandó emelték a kamatokat, addig ma nem tapasztalható komolyabb árfelhajtó erő. Ezt egyrészt az alacsony bérszínvonalú gazdaságok exportexpanziója, valamint a központi bankok hitelességéből fakadóan sikeresen lehorgonyzott inflációs várakozások okozzák.
Nem csak a kockázatokkal, a növekedéssel is inkonzisztens kamatdifferenciák alakulnak ki a világgazdaságban. Az USA-ban a kötvények reálhozama jelenleg alacsonyabb, mint Japánban és Németországban, dacára az utóbbi két gazdaságban megfigyelhető növekedési problémáknak. Erre a hatásra erősít rá az eurózóna egységes nominális kamatszintje, s ez épp az alacsony inflációjú, növekedési nehézségekkel küzdő Olasz- és Németországnak jelent magas reálkamatokat, miközben a magasabb GDP-bővülést és inflációt felmutató Spanyol- és Görögország számára a megtakarítások inflációszűrt hozama alacsony. A monetáris unió országainak alig különböző kamatlábai éles ellentmondásban vannak az egyes államok eltérő fiskális helyzetével. (Megjegyezzük, a stabilitási és növekedési paktumnak éppen ezt az állapotot kellene megakadályoznia azzal, hogy a tagállamok számára egyensúlyra törekvő költségvetést ír elő - egyelőre sikertelenül.) 10 évvel ezelőtt Olaszországot 450 bázispontos hozamfelárral "büntette" a piac nagy államadóssága miatt, ma ennek ára mindössze 20 bázispont.
A cikk a kamatszintek és hozamok szerepét a közlekedési jelzőlámpákhoz hasonlítja. Ha ezek szabályozó szerepe eltűnik, összezavarodhat a világgazdaság. Míg 1995-ben a hosszú távú reálkamatok és az államháztartás helyzete között szoros összefüggés volt, addig ma már nem igaz, hogy a kedvező egyensúlyi helyzetet alacsony kamatlábbal jutalmazza, a magas deficitet emelkedő kamattal zabolázza meg a tőkepiac.
A piacokon az alacsony hozamszintek mellett törvényszerűen alakult ki az a kockázatéhség, ami jelenleg jellemző. Ha valahol egy kicsivel magasabb a kamatszint, oda minden racionalitásnak fittyet hányva ömlik a tőke. Ugyanakkor a The Economist figyelmeztet: a korrekció elkerülhetetlen, és valószínűleg fájdalmas lesz. A globális pénzügyi kondíciókban bekövetkező szigorodás hatására a befektetők még élesebben fognak reagálni az egyensúlyi fundamentumok gyengeségére. (MI)
