BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fuvarozók tizenöt

Jövőre átlagban legalább 15 százalékkal kell emelni a fuvardíjakat – mondta lapunknak Peredi Péter, a Fuvosz főtitkára –, enélkül nincs túlélés, fenntartható fejlődés. Tagjaiktól kapott jelzések alapján a szakma azonban ennél többet tartana szükségesnek, mondván, 30-34 százalék az elmaradásuk, sok a veszteséges vállalkozás. Hangsúlyozza, hogy mindenkinek saját magának kell elvégeznie a számolást, ha csökkenteni akarják a veszteségeiket. A Fuvosznak van önköltségi számítási programja, és segít minden vállalkozásnak.

A főtitkár szerint a fuvarozói szakma (a közúti közlekedési szolgáltatók többsége) válságban van. Először a munkanélküliség elől menekülő kényszervállalkozások tömeges megjelenése csökkentette a kapacitáskihasználtságot, lenyomta az árakat akár az önköltség szintje alá is. Általánossá vált a közteher elkerülése, hogy talpon lehessen maradni. Aztán jöttek az olajárrobbanások s a közvetlen és közvetett költségnövekedés. A jogharmonizáció és a környezetvédelem is pénzbe került. A versenyhelyzetet tovább rontja, hogy a csatlakozó és a többi környező országban kedvezőbbek a vállalkozási, adózási feltételek, olcsóbb a munkaerő, alacsonyabb a költséghányad.

Dittel Gábor, a NiT-Hungary ügyvezető főtitkára a már ismert jövő évi változások alapján 2006-ban szintén minimum 15 százalékos díjemelést tart szükségesnek. Ezzel csökkenhet a versenyhátrány, de nem elegendő például az eszközcserére. Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkárhelyettese szerint a fuvarozók rentábilis működéséhez díjuk legalább 10-12 százalékos növelésére van szükség. Tavasz óta 60-70 forinttal drágult az üzemanyag, az úthasználati díjak jövőre nettó tíz százalékkal emelkednek, a vizsgadíj, a szervizköltség és egyebek legalább az infláció mértékével, azaz 4-5 százalékkal nőnek, magasabbak lesznek az élőmunka költségei is. (MK)

Fuvardíjemelések

- 2000-ben 30-35 százalékos emelés helyett csak 10-12 százalék jött össze

- 2001-ben is legalább 25-30 százalék kellett volna, de csak 8-10 százalék sikerült

- 2002-ben hasonló volt a helyzet

- 2003-ban nem sikerült elérni a 10 százalékot

- 2004-ben 15 helyett csak 6 százalék

- 2005-ben a 15 helyett csak 5 százalék

- 2001-ben is legalább 25-30 százalék kellett volna, de csak 8-10 százalék sikerült

- 2002-ben hasonló volt a helyzet

- 2003-ban nem sikerült elérni a 10 százalékot

- 2004-ben 15 helyett csak 6 százalék

- 2005-ben a 15 helyett csak 5 százalék-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.