Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i székhelyén vette át a sportolónak adható legmagasabb kitüntetést - írja az Index. Kedden kora reggel férje, Vigassy Ádám valamint egykori edzője, Kiss László és Kamuti Jenő MOB-főtitkár társaságában kelt útra Egerszegi Krisztina, hogy Lausanne-ban átvegye a NOB elnökének különdíját. Jacques Rogge Schmitt Pál MOB-elnök közvetítésével hívta meg az ötszörös olimpiai bajnok úszónőt, hogy az október elsején elmaradt díjátadást a NOB székhelyén pótolják. A NOB első embere elmondta, először a belga olimpiai csapat vezetőjeként, Szöulban, 1988-ban látta élőben az akkor még Egérkének becézett tizennégy éves úszófenomént. "Már akkor óriási benyomást tett rám, későbbi pályafutása pedig csak fokozta az iránta érzett tiszteletemet" - jegyezte meg Jacques Rogge. "Tényleg nagyon jól elbeszélgettünk az elnök úrral, aki hihetetlenül közvetlen ember - mesélte Egerszegi Krisztina. - Érződik rajta, hogy a sportolók világából érkezett, szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Érdeklődött, hogy sportolok-e még, ám azt feleltem, mostanság a gyereknevelés köti le minden időmet, ami legalább akkora, sőt, még nagyobb odaadást igényel, mint az élsport." A beszélgetést követően Rogge elnök átnyújtotta Egerszegi Krisztinának a "President''s Trophy" nevű díjat, amely az olimpiai bajnokok számára jelenleg a legmagasabb, aktív pályafutásuk befejezése után odaítélhető NOB-kitüntetés. (Index.hu)