Hiányzik a kellő ösztönzés
A régi monopóliumi struktúrák felszakítása Közép- és Kelet-Európa energetikai piacain a tervezettnél lassabban halad, még messze tartanak az összefonódásoktól mentes és teljes egészében privatizált vállalatoktól. A következő években emellett az energiahatékonyság növelésének, valamint a megújuló energiaforrások hasznosításának kell előtérbe kerülnie.
Az Európai Unió közép- és kelet-európai tagországai rendkívül eltérő képet mutatnak az energetikai piac volumene, a felhasznált energiahordozók összetétele és a versenykörnyezet tekintetében. A 38 millió lakosával legnagyobb népességű Lengyelország az egy főre eső villamosenergia-felhasználásban inkább az alsó harmadba sorolható. Míg Csehországban egy főre vetítve éves átlagban 5890 kilowattóra a fogyasztás, addig ez az érték Szlovákiában 5049. Magyarország 3545 kilowattórával a 4845 kilowattórás Észtország mögött a negyedik helyet foglalja el, Lengyelország pedig az ötödik helyre szorult 3217 kilowattórával.
A villamosenergia-ipar magánosítása hazánkban egybeesett a termelés és elosztás privatizációjával, ezért tetemes beruházásokat irányítottak a kapacitások korszerűsítésébe. Ennek következtében a térség országai közül egyedül Magyarország vált villamosenergia-importőrből nettó exportőrré.
Lengyelországban viszont akadozni kezdett a villamosenergia-ipar magánosítása, ezért a reformok máig messze elmaradnak a kedvező magyar eredményektől. Szlovákiában és Csehországban részlegesen privatizálták a termelést és az elosztást, és főként a nukleárisenergia-termelő kapacitásokat tartották meg állami tulajdonban.
Litvániában a villamosenergia-termelés még állami tulajdonban van, az elosztást pedig részlegesen magánosították. A villamosenergia-értékesítés közel 13 százalékát már árverési formában bonyolítják le, 70 százalékot kétoldalú közvetlen szerződésekkel biztosítanak és 17 százalék esik a közszolgáltatási kötelezettség hatálya alá. Észt- és Lettországban a villamosenergia-ipart az állami monopóliumok jellemzik.
A több éve húzódó reformok ellenére változatlanul nagyfokú koncentráció jellemzi a villamosenergia-termelést. A három legnagyobb termelő részesedése az egyes országok között széles skálán mozog a lengyelországi 35 százaléktól a magyarországi 65, a csehországi 75, a litvániai 80 és a szlovákiai 85 százalékon át a Lett- és Észtországban mért 100 százalékig. A balti államok villamosenergia-piacainak jelentősebb integrációja elősegítené a további liberalizációt. Ez alig járna műszaki nehézséggel, mivel az országok a Szovjetunió nagyfeszültségű hálózatához tartoztak és közös vezetékhálózatuk van, de gazdasági és intézményi tekintetben még jelentős akadályok mutatkoznak. Litvánia Fehéroroszország mellett változatlanul komoly szerepet kap a többi balti állam villamosenergia-ellátásában, de ez az ignalinai atomerőmű utolsó blokkjának az uniós csatlakozási szerződésben megállapodott 2009-es leállításával ez alapvetően megváltozik.
A földgázszektor szerepe az unió valamennyi közép- és kelet-európai országában bővül majd, bár a versenypiaci feltételrendszer bevezetése a gázpiacon lassabban halad, mint a villamos energia piacán. Ezt lényegében a monopolista szállítói struktúra határozza meg, hiszen valamennyi ország kizárólag Oroszországból szerzi be a földgázt. A népesség széles rétegeinek csekély vásárlóereje miatt a gázdíjakat változatlanul az állam határozza meg, hiszen Kelet-Közép-Európának csupán kisebb részén hajtották végre egyes földgázszolgáltató vállalatok magánosítását.
A térségben jelentős műszaki potenciál mutatkozik a megújuló energiaforrások hasznosítására, és ezt a múltban részben már ki is használták: Csehországban például a tűzifa- és hulladékfa-potenciál 50 százaléka járul hozzá az energiatermeléshez, Lettországban a vízi energia adja a villamosenergia-termelés 61 százalékát. Ennek ellenére figyelemre méltó lehetőségek mutatkoznak a megújuló források hasznosításának fejlesztésére, ezért ezek az országok az Európai Unió villamosenergia-piaci irányelvének megfelelően becsvágyó célokat tűztek ki 2010-ig.
Bár valamenynyi államban megteremtették a jogszabályi alapjait a megújuló energia hasznosításának támogatásához, az ezekben foglalt feltételek nem jelentenek minden esetben kellő ösztönzést a megfelelő beruházásokhoz. Gyakran tartanak attól, hogy a megújuló energiaforrások fokozott igénybevételével a villamos energia ára elfogadhatatlan mértékben emelkedne. Ez azonban nem feltétlenül igaz, ha elsősorban azon technológiák alkalmazását fejlesztik, amelyekben az adott országnak kiemelkedően kedvező adottságai vannak.
