BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kell a szlovák munkaerő?

A hazai vállalatok – főleg a határ menti ipari parkokban – körülbelül 30 ezer szlovákiai ingázót foglalkoztatnak. Többségüket munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazzák fizikai posztokra, ám a feketemun-kások számát is 1-3 ezerre becsüli az a tanulmány, amely a szlovákok magyarországi munkavállalását vizsgálta.

A több álláslehetőség és a 30-55 ezer forinttal magasabb kereseti lehetőség csábítja leginkább a szlovákokat a magyarországi munkavállalásra, elsősorban a határ mentén – derült ki a komárnói Selye Egyetem és a P & Bert Tanácsadó Kft. tanulmányából. Míg Dél-Szlovákiában az átlagbérek 30 százalékkal alacsonyabbak, a munkanélküliség mértéke 100-200 százalékkal magasabb, mint a határ magyar oldalán. Bár a szlovák ingázók számát – a regisztráció hiányában – szinte lehetetlen meghatározni, a kutatás körülbelül harmincezerre becsüli őket. Foglalkoztatásuk 12 határ menti magyar ipari parkban koncentrálódik, a vándorlók 85 százalékát itt alkalmazzák. Az ipari parkokon kívül dolgozó szlovákok főként nővérként, az építő-, valamint a fémfeldolgozó- iparban keresnek megélhetést. Ezenkívül a textil-, az elektronikai ipar, a teherforgalom és a telekommunikáció nyújt még számukra álláslehetőséget. Fröhlich Péter, a Magyarországon és Szlovákiában is irodát fenntartó P & Bert Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője szerint főleg multinacionális vállalatok a foglalkoztatók. Az ingázók 98 százalékát gyártószalag mellé alkalmazzák, a többiek a középvezetésben dolgoznak, a csúcsvezetők száma elenyésző. A kutatás során megkérdezett vállalati HR-vezetők szerint elsősorban a viszonylag alacsony szintű angolnyelv-tudás és az egyetemi végzettségek közti inkompatibilitás az oka az alacsony kvalitást igénylő posztokon való foglalkoztatásnak.
A munkások toborzását főleg kölcsönző cégek végzik, egy-egy ipari parkban a dolgozók 50-70 százaléka alkalmazott, a többiek viszont kölcsönmunkások.
Az elemzés szerint csak a nyugat-szlovákiai járásokból – elsősorban Dunaszerdahely, Komárom és Párkány vonzáskörzetéből – közel húszezer szlovák dolgozik Magyarországon. A legnagyobb számban, mintegy 4500-an, a révkomáromi járásból érkeznek, a nyugatszlovák kétharmada munkaerő-kölcsönzőkön keresztül jut álláshoz. A vándorlás gócpontja elsősorban a Győr–Komárom–Tatabánya régió, ahol a munkanélküliségi ráta megközelíti a természetes szintet, amelyet már nem lehet lejjebb szorítani, és az így képződött munkaerőhiányt az ingázókkal pótolják. A tanulmányban a megkérdezett személyzeti tanácsadók, HR-vezetők és munkaadói érdekképviseletek szerint Magyarországon több hazai cég is képtelen lenne a működésre, ha az ingázókkal nem tudná feltölteni az üres álláshelyeket.
Igaz, a szabályzók értelmében engedély nélkül dolgozhatnak itthon a szlovákok, ám az alkalmazást legkésőbb az első munkanapon be kellene jelentenie a foglalkoztatónak az illetékes munkaügyi központhoz. A gondot az okozza, hogy mindezt hiába írja elő jogszabály, a bejelentés elmulasztása semmilyen szankciót nem von maga után, így a cégek legtöbbször elfelejtkeznek a kötelezettségükről. A pontos számok és a foglalkoztatás tisztasága érdekében szükség van a regisztrációra, akár bírságolás árán is – fogalmazott Fröhlich Péter. Épp a kontrollnélküliség miatt gyakori a feketefoglalkoztatás, az illegálisan itt dolgozó szlovákok számát 1-3 ezerre becsüli a tanulmány.

A magyarok is találnának munkát Szlovákiában, leginkább Kassán, ha vállalnák az ingázást – fogalmazott Fröhlich Péter. Elsősorban a salgótarjáni és az egri mérnökök találnának némi utazással maguknak állást. Igaz, a szlovák bérek a kvalifikált posztok esetén sem érik el a hazai kereseteket, ám a Nyugat-Magyarországra költözni nem akaró munkanélküli magyaroknak segítséget nyújthatna.




-Almásfüzitői Ipari Park

-Csornai Ipari és Logisztikai Park

-Déli Ipari Park – Székesfehérvár

-Dorog Város Térség- és Gazdaságfejlesztő Környezetvédő Ipari Parkja

-Esztergomi Ipari Park

-Győri Ipari Park

-Komáromi Ipari Park

-Milüp Mosonmagyaróvári Ipari Logisztikai Park

-Mirelta Ipari Park – Tata és a Tatai Ipari és Logisztikai Park

-Ózdi Ipari Park

-Sátoraljaújhely Ipari Park

-Tatabánya Nyugati Ipari Park -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.