BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közszféra-leépítés távmunkával

A közszféra költség- és létszámcsökkentési gondjait oldja leginkább az idei távmunkapályázat; az elnyert támogatási összegből várhatóan főleg önkormányzatok szervezik majd ki kollégáikat. A több mint hatszázmilliós forrás hétszáznál is több távmunkásposzt létrejöttéhez elegendő.

A közszféra költségracionalizálását segítheti, sőt részmunkaidős alkalmazással a létszámcsökkentés fájdalmát enyhítheti az idei távmunkapályázat – mondta lapunknak Bihary Pál, a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ (BMIK) igazgatója. A kiírást kezelő szervezet (amelyet a munkaügyi tárca finanszíroz) az idén 616 millió forintot oszt szét a pályázók között, várakozásuk szerint ebből az összegből több mint hétszáz távmunkásposzt jön létre. Tavalyelőtt a Generali-Providencia Biztosító Rt. kapta a legnagyobb pályázati támogatást, több mint 37 millió forintot, 2005-ben egy másik biztosítótársaság, az OTP-Garancia Rt. jutott igen komoly, 26 milliós forráshoz. Az eddigi tapasztalatok alapján több nyertes vállalkozás nem új pozíciókat hozott létre az elnyert öszszegből, sokkal inkább a költségeit racionalizálta a kiszervezett posztokkal. Épp ezért a versenyszféra szereplői ez évben már csak akkor pályázhatnak, ha a kialakított távmunkahellyel új állás jön létre. A közszféra munkaadói viszont támogatást kérhetnek ahhoz is, ha a közigazgatási reform keretében hagyományos posztokat alakítanak át távmunkahelyekké, így lefaragva költségeiket. A kiszervezések csökkentik a kiadásokat, az infrastruktúra, az irodabérlet egyaránt kevesebb lehet, ám az új foglalkoztatási formához munkaszerződést kell módosítani, így korántsem biztos, hogy a közalkalmazott elfogadja a távmunkásként való foglalkoztatást – hívta fel a figyelmet Cservenyák Tamás. A DBM Hungary ügyvezető partnere szerint a távmunka vállalása nem lehet a humánus elbocsátás módja, hiszen a létszám csak akkor csökken, ha alvállalkozóként dolgozik tovább a korábbi munkatárs. Bihary Pál szerint viszont a közalkalmazottak részmunkaidőben, távmunkásként való kiszervezése csökkenti a meglévő közszféralétszámot, ám csakis munkakörelemzéssel dönthető el, melyik azt a poszt, amelyben atipikus formában is elvégezhető a munka.

Igaz, egyelőre senki nem adott be igénylést, az érdeklődésekből úgy tűnik, 2006-ban a kis- és középvállalkozások mellett főleg önkormányzati társulások igényelnek forrást. Az érdeklődő költségvetési szervek most készítik elő a pályázatokat, mivel a februári önkormányzati testületi üléseken dől el, hány kolléga kiszervezéséhez igényelnek majd pénzt. A pályázattal vissza nem térítendő bér-, illetve képzési támogatást nyerhet a pályázó. A bértámogatás összege minden távmunkás munkahely esetében hat hónapra igényelhető, maximum 70 ezer forint/fő/hó és annak járulékai összegének erejéig. Az ilyen jogcímen odaítélt támogatás a hat hónap alatt nem haladhatja meg támogatott munkahelyenként a 566 100 forintot. A képzési támogatás összege távmunkásonként egyszeri bruttó 50 ezer forint lehet. Egy távmunkahely létesítésére így maximum 616 ezer forint igényelhető.

A forrásigényléseket a verseny- és a közszféra munkaadói is március 20-ig adhatják be folyamatosan a BMIK-hoz. A kiíró ígérete szerint a beérkezett igényléseket a hónap végéig el is bírálja a munkaügyi miniszter által kijelölt szakértőkből álló bizottság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.