Másképpen kell kártyázni...
A Széchenyi-kártya maximumát az eddigi tízmillió forintról az idén 25 millióra emelik. Ennek előkészítése a finisnél tart. A program folyatásának feltételeiről már megvan a döntés.
Ennek értelmében a hitelkonstrukció további sikeres működése érdekében a programhoz a 2006. január 1-jétől 2010. december 31-ig kibocsátott maximum 25 millió forintos kártyák teljes összegére változatlan mértékű garanciadíj-támogatást nyújtanak. Kamattámogatás azonban csak tízmillió forint értékig marad, és csak egy ideig. Mértéke az idén kibocsátott kártyák esetében két százalékpont, a jövő évieknél egy százalékpont, 2008. január 1-jétől pedig megszűnik a támogatás. A kamat és a garanciadíj támogatásának forrása a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kezelésében lévő kis- és középvállalkozói célelőirányzat.
A Széchenyi-kártya program folytatásának feltételeiről szóló kormányhatározat ellenére a 25 millió forintos kártyával kapcsolatban vannak még tisztázandó kérdések. Mégpedig azért, mert a bankok a kártyához kapcsolódó rulírozó hitelkeret két és félszeresre emelése miatt óvatosabbak, jobban tartanak a bukástól, mint a jelenlegi tízmilliós plafonnál. A 25 milliós kártyánál a bonitást jobban figyelembe kell venni – vélik szakmai körökben. Döntésre vár egyebek között a jelzálogjog, valamint az is, hogy először csak azok kapjanak ilyen kártyát, akik az ötmillió forint felett jó adósok voltak. A tervek szerint a jelenleginél több hitelintézetet is bevonnak. A Ka-VOSZ Rt. igazgatósága már döntött a bővítésről, a nyitáshoz újabb banki pályázatot írnak ki. A konstrukcióban jelenleg az MKB, az OTP, az Erste Bank, a Volksbank, illetve a takarékszövetkezetek vesznek részt.
A Széchenyi-kártya program 2002. augusztus végén indult, akkor a konstrukció 500 ezer és egymillió forintos kártya igénylését tette lehetővé, ötszázalékos kamattámogatással. A 2, 3, 4 és az ötmillió forintos kártyák bevezetéséről 2003 májusában, a 6, 7, 8, 9, tízmillió forintos kártyák igénybevételének lehetőségéről 2004 júliusában döntött a kormány.
Eddig mintegy 47 ezer Széchenyi-kártyát adtak át, a beadott igénylések száma pedig már 65 ezer fölött van. A bankok az igénylések 14 százalékát utasították el, a kihelyezett hitelállomány 191,7 milliárd forint volt. A bebukások aránya nem éri el a két százalékot. (MK)
A Széchenyi-kártya a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció, amelynek célja, hogy a pályájuk kezdetén lévő, de legalább már egy éve működő vagy akár már régóta tevékenykedő kisvállalkozások egyszerűsített eljárással szabad felhasználású, likviditási problémákat kezelő hitelhez jussanak.


