BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrájkok szerte Európában

Nagy-Britanniában a közalkalmazottak, Franciaországban a fiatalok és az országos szakszervezetek időzítettek sztrájkot és tiltakozó akciókat tegnapra, Németországban pedig a vas- és fémipari szakszervezet hirdetett meg országos munkabeszüntetést, miután a közalkalmazottak itt már hetedik hete állnak konfliktusban a munkáltatókkal. A megmozdulásokat nagyobbrészt a munkaerő-piaci reformok váltották ki.

Nagy-Britanniában közhivatalok, múzeumok, kulturális központok és rendőrségi intézmények maradtak zárva, a tömegközlekedésben pedig nagy kiesések voltak, miután a dolgozók sztrájkot szerveztek a nyugdíjszabályok módosítása ellen. A megmozdulásban a pedagógus-szakszervezet nem volt érintve, az iskolai alkalmazottak és a közlekedési zavarok miatt azonban sokfelé az oktatás is szünetelt. A The Guardian által idézett szervezők szerint a megmozdulás a hetvenes évek óta a legnagyobbnak számít, mások szerint pedig az 1926-os általános sztrájk óta nem volt ilyen tömegre kiterjedő, országos munkabeszüntetés. Szolidaritása jeléül London polgármestere, Ken Livingstone sem jelent meg hivatalában. A sztrájkot a londoni kormány azon terve váltotta ki, amellyel a mostani 60-ról 65 évre akarja emelni a közalkalmazotti nyugdíjkorhatárt. A jelenlegi szabályozás szerint közalkalmazotti státusból nyugdíjba lehet vonulni, ha az életkor és az adott szektorban töltött munkaévek összege eléri a 85-öt. A kormány azonban – az életkor meghoszszabbodására és a lakosság elöregedésére hivatkozva – olyan módosítást tervez, hogy a teljes nyugdíj csak 65 éves kortól járjon, előtte pedig csak egyharmadával kevesebbet fizetnének ki.

Franciaországban az eddigi legnagyobb megmozdulást szervezték tegnapra a fiatalok elbocsátását megkönnyítő reformtörvény ellen. A rendőrség különleges készültséggel vonult fel, hogy megakadályozza a rendbontást, a gyújtogatásokat és a rombolást. Párizsban a felvonulás útvonalán eltávolították a járműveket, az ott lévő kereskedőket pedig felszólították az üzleteik bezárására. A szakszervezetek egyhangúlag elutasították Dominique de Villepin miniszterelnök mára szóló meghívását az indulatokat felkorbácsoló intézkedés módosítására, mert ragaszkodnak a jogszabály maradéktalan visszavonásához.

Németországban – a már hetedik hete ismételten sztrájkoló és tüntető közalkalmazottak, illetve egészségügyi dolgozók után – a közel hárommillió főt tömörítő IG Metall mától tart figyelmeztető sztrájkokat, amelyeket később országos méretűvé akar kiszélesíteni. A szakszervezet ötszázalékos fizetésemelést követel, és nyílt provokációnak minősítette, hogy a munkaadók tegnapig még ellenjavaslatot sem tettek. (VG)

Az aktuális sztrájkok követelései

>> Nagy-Britannia: a kormány ne emelje 60-ról 65 évre a közalkalmazottak nyugdíjkorhatárát

>> Franciaország: a kormány vonja vissza a 26 év alattiak első munkába állására megszabott kétéves próbaidőt, az indoklás és végkielégítés nélküli elbocsáthatóságot

>> Németország: a közalkalmazottak a heti munkaidő meghosszabbítása ellen tiltakoznak, a fém- és gépipari dolgozók béremelést követelnek

>> Franciaország: a kormány vonja vissza a 26 év alattiak első munkába állására megszabott kétéves próbaidőt, az indoklás és végkielégítés nélküli elbocsáthatóságot

>> Németország: a közalkalmazottak a heti munkaidő meghosszabbítása ellen tiltakoznak, a fém- és gépipari dolgozók béremelést követelnek-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.