A Commerzbank visszautasította az UniCredit 37 milliárd eurós ajánlatát, ám a német bank nem tud kibújni a halálos szorításból
A Commerzbank a maga részéről visszautasítja az UniCredit ajánlatát, amelyet a német bank teljes részvényállományának megvásárlására adott, és azt tanácsolja a részvényeseinek is, hogy ne fogadják el, mivel a vételár nem üti meg a mértéket – közölte a második legnagyobb frankfurti pénzintézet hétfőn.

Alulértékelik a Commerzbankot
Az UniCredit nem kínál megfelelő prémiumot a részvényeseinknek
– idézi Bettina Orloppot, a Commerzbank vezérigazgatóját a közlemény.
„Ennek ellenére a Commerzbank vezetése nyitott a tárgyalásokra, ha az UniCredit feljebb srófolja az ajánlatát, és bemutat egy olyan stratégiát, amely az egyesített pénzintézeti csoport üzleti modelljének erősségeire épít” – fűzte hozzá.
Az olasz bank 0,485 darab saját részvényt kínál német riválisa egy-egy részvényéért, ami – az UniCredit részvényeinek pénteki záróértékét figyelembe véve – a teljes Commerzbankot nagyjából 37 milliárd euróra értékeli, miközben a piaci értéke körülbelül 39 milliárd euró volt.
A 2024 szeptembere óta tartó felvásárlási saga legújabb fejezeteként, az UniCredit május elején nyújtotta be a Commerzbank-részvényekre tett ajánlatát, amely június 16-ig érvényes.
A Commerzbank azóta többször is kritizálta az UniCredit taktikáját, azzal vádolva az olasz bankot, hogy alulértékeli német szektortársát. A berlini kormány, amely 12 százalékos részesedésével az UniCredit után a Commerzbank második legnagyobb befektetője szintén csatlakozott a kritikához, ami nem okozott meglepetést, hiszen kezdettől fogva hevesen ellenzi a potenciális fúziót.
Az UniCredit által kínált árfolyam már egy ideje valóban a Commerzbank piaci értéke alatt van, és eddig nagyon kevés részvényes fogadta el.
Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója ezért már fel is vetette, hogy javítanak az ajánlaton, ha erős befektetői érdeklődés mutatkozik, vagy tárgyalások kezdődnek a Commerzbankkal. A május elején tartott közgyűlésen az UniCredit részvényesei megszavazták a felvásárlási ajánlathoz szükséges tőkeemelést.
A tárgyalások csak fokozták az ellentéteket
A szabályozónak tett legfrissebb bejelentés szerint amúgy az UniCredit jelenleg közel 27 százalékos részesedéssel rendelkezik a Commerzbankban közvetlenül a részvényein keresztül, és további 12 százalékos szavazati jogot szerzett származtatott ügyletekkel.
Bettina Orlopp, a Commerzbank vezérigazgatója Orcellel az év elején tárgyalásokat folytatott az ajánlatról, de a találkozók csak elmélyítették a két bank közötti ellentéteket. Míg az UniCredit azt állította, hogy a fúzió jelentős költségcsökkentéseken keresztül javítaná a Commerzbank jövedelmezőségét, a német hitelező irreálisnak minősítette az olaszok javaslatait, amelyek – mint közölték – ráadásul bevételkiesést is okoznának.
Az UniCredit pontatlanul méri fel a bevételkiesést, a költségmegtakarítási potenciált és az átszervezési költségeket, valamint a tervezett intézkedések végrehajtásához szükséges időtartamot is
– közölte a Commerzbank hétfőn.
„Ez különösen vonatkozik az UniCredit által tervezett
- létszámcsökkentésekre,
- a komplex informatikai integrációra
- és a vállalati ügyfelek üzletágában az átfedésekből eredő bevételkiesésekre.”
A Commerzbank szerint az UniCredittel folytatott tárgyalásokhoz bizalmi kapcsolatra lenne szükség, amit súlyosan aláásott az olasz hitelintézet „koordinálatlan magatartása és ismételten félrevezető kommunikációja”.
Szorul a hurok a Commerzbank körül
A fentiek ellenére – bár a német bank 2025-ben rekordnyereséget ért el, és 2030-ig ambiciózus célokat tűzött ki maga elé – a szakértők véleménye szerint mégis egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy alulmarad a felvásárlási harcban, és 156 év után elveszíti függetlenségét – írja a Handelsblatt.
Lassan szorul a hurok a Commerzbank körül
– mondta a német üzleti lapnak Klaus Nieding, a Német Értékpapír-tulajdonosok Védelmi Szövetségének (DSW) alelnöke.
A pénzintézet ugyan növekvő nyereségével és osztalékával vonzó kilátást kínál részvényeseinek, azonban kérdéses, hogy ezzel tartósan meg tudja-e védeni a függetlenségét – tette hozzá.
Noha Bettina Orlopp minden erejével küzd az ellenséges felvásárlás ellen, ám a küzdelemhez csupán szóbeli támogatást kap a berlini kormánytól, mivel utóbbinak a hangos tiltakozáson és felháborodáson kívül valójában nincs eszköze a tranzakció megakadályozásához. A német pénzintézet ráadásul valószínűleg a nemzetközi befektetőktől sem számíthat támogatásra.
A Commerzbank részvényei hétfőn délutánig 1 százalékkal, 36,12 euróra gyengültek, míg az UniCredit 0,6 százalékkal, 71,7 euróra drágult. Év eleje óta az olasz bank papírjai 1 százalékkal kerültek feljebb, míg Commerzbanké 0,5 százalékot veszítettek.


