BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Ab szerint hiányos a házszabály

Az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy a házszabályban nem határozta meg a képviselői álláspont lényegének kifejtéséhez szükséges felszólalási idő biztosításának garanciális szabályait – mondta ki az Alkotmánybíróság legutóbbi határozatában. Megállapította, hogy a felszólalási időkeretek – garanciák híján – alapot adnak olyan felszólalási időtartam meghatározására is, amely kiüresítheti a képviselők politikai véleménynyilvánítási jogát. Az alkotmányból fakadó követelmény, hogy az országgyűlési képviselőknek a napirendek tárgyalása során kellő idő álljon rendelkezésére álláspontjuk kifejtésére.

A határozat azt is megállapította, hogy az alkotmányban meghatározott „tárgyalási rend” és „működési szabályok” mint a minősített többséget igénylő szabályozási tárgykörök, magukban foglalják a képviselői felszólalásokra rendelkezésre álló időkeretek házszabályi rögzítésének igényét a plenáris és a bizottsági ülésekre egyaránt. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy szabályozási feladatának 2006. december 15-ig tegyen eleget. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.