BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demján: Gyurcsány bizonyítsa, hogy hazafi!

Demján Sándor, a Gazdasági Szociális Tanács és a VOSZ elnöke a Népszabadságnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy a választásokat nem az MSZP, nem az SZDSZ nyerte meg, hanem Gyurcsány Ferenc. Demján szerint a kormányfő már bebizonyította, hogy "rendkívül tehetséges politikus, hiszen vesztett helyzetből hozta ismét kormányzati pozícióba a baloldalt. Most azt kell bizonyítania, hogy hazafi. Most dől el, miként emlékeznek meg róla a történelemkönyvek, és ez csak rajta múlik."
A nagyvállalkozó úgy véli, hogy a kormánynak minél hamarabb hozzá kell fognia reformokhoz. Ehhez szerinte a Gyurcsánynak szüksége van a gazdaság támogtására, akár saját pártja ellenében is, hiszen a politikusokat az állam tartja el, így nem valószínű, hogy helyeselnék az állami apparátusok csökkentését.
"Ha bátran nekiáll, és meggyőzi Magyarországot a reformok szükségességéről, ha azzal a lendülettel fog neki a változtatásnak, amellyel megnyerte a választásokat, semmi sem állíthatja meg."
Demján szerint szeptemberig sem lehet várni, mert a piacok nem adnak ennyi időt. "A halogatásnak a forint összeomlása lehet a vége. Most kell meghozni a szükséges intézkedéseket, most kell megállapodni." (Népszabadság)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.