BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egészségügyi reform: A dolgozók tizedét is elküldhetik

A brit kórházak az adminisztratív teendők Dél-Ázsiába való kihelyezésével igyekeznek takarékoskodni, hogy legalább fékezni tudják gazdálkodásuk vesztesé-geinek növekedését. A kormány létszámleépítésekkel igyekszik megmenteni az országos egészségügyi hálózatot (NHS – National Health System) az összeomlástól, az ellenzéki pártok káoszt látnak az ellátási rendszer pénzügyi irányításában.
Nagy-Britanniában az egyre nagyobb teljesítményekre képes távközlési hálózat révén igyekeznek a korábban kórházhoz kötött ellátást inkább a beteg otthonába áthelyezni. A távgyógyítással együtt azonban jelentős adminisztrációs többletmunkára van szükség, amelyet egyes kórházak az adminisztráció Indiába való kiszervezésével próbálnak ellátni. Az eljárás részeként a beteg a kezelőorvos hangpostafiókjában hagy üzenetet, a választ pedig gyakran kapja e-mail formájában, amelyet azonban Indiában gépelnek be, illetve dolgoznak fel. A kísérlettől azt várják, hogy az adminisztratív költségek mintegy felét megtakaríthatják, a felszabaduló személyzetet pedig a nővérek terheinek csökkentésére állítják be.
Az NHS reformja ezalatt szakadatlanul halad előre, jóllehet az ellenzék szerint a rendszert a szétesés fenyegeti. Tony Blair miniszterelnök a minap tanácskozott a hálózat vezetőivel, s megállapították, hogy a súlyos helyzetben akár az állomány közel tíz százalékát – mintegy százezer embert – el kell bocsátani. A kormány azzal védekezik, hogy csökkent a várólisták hossza és a várakozási idő, javult a rák- és szívbetegek kezelési színvonala. Blair szerint a reformokkal az embert kell a rendszer középpontjába állítani, javítva a pénzügyi fegyelmet és a számonkérhetőséget. A kormányfő szerint hiba volt az utóbbi években végrehajtott létszámfelduzzasztás, ehelyett inkább minőségi munkaerőt kellett volna beállítani.
A szakszervezetek szerint komolytalan a kormány azon állítása, hogy létszámleépítéssel javítani lehet az ellátás színvonalát. Mint hangoztatják: a beteg lakóhelyéhez közeli, elsődleges ellátási formák kiterjesztése további személyzet felvételét teszi szükségessé. A konzervatív párt egészségügyi miniszterjelöltje szerint a kormány egyszerűen elveszítette az ellenőrzést az egészségügy pénzügyi folyamatai felett. A másik ellenzéki párt, a liberális demokraták szerint az NSH-ban valójában permanens forradalom folyik, annak minden gyászos pénzügyi és ellátásbeli következményével együtt. A BBC által idézett független elemzők szerint a rendszer még nincs válságban, de veszélyes helyzetbe került. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.