BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előnyös egyezség a vitázók célja

MEDIÁCIÓ. A 2003 óta élő mediációs törvény fokozatosan beváltja a hozzá fűzött reményeket: évről évre többen veszik igénybe a permegelőző közvetítői szolgáltatást, és az ügyek több mint 80-85 százaléka eredményes, azaz a vitázók egyezségével zárul – közölte a Világgazdaság érdeklődésére Kutacs Mária, az igazságügyi tárca főosztályvezető-helyettese. A törvény hatályosulásával kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy leginkább polgári és azon belül is legalább 40 százalékban az üzleti vitákban kérik a közvetítő segítségét. Végül is: ha a konfliktus a mediátor közreműködésével elsimítható, úgy megéri hozzá fordulni, mint esetleg évekig a bíróságra járni, ahol csak az egyik fél lehet pernyertes. A közvetítés előnye nem csupán gyorsaságában és kevésbé költséges voltában rejlik, hanem abban is, hogy a vita mindkét fél számára kedvezően, nyertes pozícióban fejeződhet be. Kutacs Mária elmondta: a felek közös döntése alapján család-, munka- és polgári jogi konfliktusokban van mód mediációra, az eljárás törvényi határideje négy hónap. Az egyezséget írásba kell foglalni és aláírni. Rendszerint már egy héten belül kiderül, hogy van-e remény a megegyezésre, és az ügyek jóval határidő előtt, átlagosan egy hónap alatt lezárulnak. A megszületett egyezség nem zárja el a vitázók előtt a bírói utat. Nem csupán akkor fordulhatnak az igazságszolgáltató fórumhoz, ha eredménytelen a közvetítés, hanem akkor is, ha a létrejött egyezségnek valamelyik fél nem tett eleget.
Figyelemre méltó tapasztalat, hogy legkevésbé munkaügyekben élnek a mediáció lehetőségével. Nem csupán emiatt, hanem elterjesztése érdekében is az igazságügyi tárca az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalával és az Országos Mediációs Egyesülettel közösen most azt vizsgálja, hogyan segíthetné hatékonyabban a bírósági munkát a jogintézmény.
Ma több mint ezer magán- és 347 jogi személy szerepel a minisztérium által vezetett közvetítői névjegyzékben. Ötvenegy százalékuk jogi, 16-16 százalékuk műszaki, illetve pedagógusi, 17 százalékuk egyéb felsőfokú végzettségű. Számos kft., sőt részvénytársaság is foglalkozik mediációval, köztük nem egy gazdasági tanácsadásra szakosodott cég található. A közvetítők óradíja általában ötezertől ötvenezer forintig terjed. KK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.