BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejáratás vagy népszerűsítés? - Nagy teher az MDF jelöltjein

Legalább 55-60 körzetbe megy el személyesen kampányolni Gyurcsány Ferenc, így napi 6-7 utcai rendezvényen beszél a választások április 23-i második fordulójáig. Mind a 110 egyéni körzetbe eljut majd szocialista vezető politikus, de az erőket az úgynevezett „billegő” körzetekbe csoportosítják, illetve azokba, ahonnan a szabad demokrata jelöltek visszaléptek a szocialisták javára. Országjárásba kezd a Fidesz is, ám a nagyobbik ellenzéki erőnek egyelőre az első fordulós vereség utáni apátián kellene túljutnia, és meg kell találnia azt a megoldást, amellyel valóban mozgósíthatja tartalékait. A várakozások szerint Orbán Viktor is naponta több helyszínre megy majd el, ám még nem tudni, hogy Gyurcsány Ferenc elleni lejárató kampányt folytatnak, vagy a saját választási program népszerűsítésén alapul a voksgyűjtés. Bár az MDF vezetésének hivatalos álláspontja szerint nem lépnek vissza jelöltjeik a Fidesz javára a második fordulóban, azt nem lehet kizárni, hogy lesz néhány körzet, ahol helyi döntést hozva mégis ezt teszik.
A szocialista számítások szerint 40-45 egyéni körzetet nagyobb erőbedobás nélkül is meg kellene nyernie a koalíciónak, a többinél viszont igen intenzíven kell kampányolniuk. Új elemet vagy ígéretet az információk szerint már nem dobunk be, „csak” kampányolunk – mondták lapunknak vezető szocialista politikusok. Az SZDSZ-nek még hét jelöltje van versenyben, mellettük korteskednek majd, és országosan kívánják mozgósítani híveiket. Több helyen együtt „lép fel” Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor is. A koalíció egy részénél továbbra is tartja magát az optimista forgatókönyv, miszerint a második fordulóban is jobb eredményt érnek el a Fidesznél. Más vélemények szerint nem szabad hátradőlni, kemény munka vár a pártra a következő napokban is.
A különböző számítások, becslések szerint az MSZP-nek ötven körüli egyéni körzetben kellene ahhoz nyernie, hogy az SZDSZ-szel együtt abszolút többséget érjen el a parlamentben. Ez esetben az MDF nélkül is kormányzati többséghez jutnak. A Fidesz jelöltjeinek legalább hatvan körzetben kellene győzniük ahhoz, hogy esélyesek legyenek a kormányzati pozícióra, ám ehhez is szükségük lenne a tizenvalahány fórumos képviselő parlamenti támogatására. Ennél jóval több egyéni győzelmet kellene viszont szereznie ahhoz, hogy ne szoruljon az MDF támogatására, ez elemzők szerint szinte elképzelhetetlen.
A szocialistáknak a biztos győzelemhez 2002-höz képest sokkal intenzívebb kampányra van szükségük, s arra, hogy híveik a második fordulóban is aktívak maradjanak. Mindemellett az is szükséges, hogy a szabad demokrata szavazók a visszaléptetett jelöltjeik helyett az MSZP-jelölt neve mellé tegyék az ikszet. Nem biztos, hogy egyes körzetekben működik az automatizmus, a koalíció politikusainak most az a feladata, hogy a tét nagyságát felfestve a szavazókat másodszor is az urnához vigyék. Nyilvánvalóan nagy súly nehezedik az MDF-es jelöltekre: Orbán Viktor és más vezető fideszes politikusok is azt hangsúlyozták, hogy a két párt összefogása akadályozhatja csak meg a szocialisták hatalomban maradását. A verbális nyomásgyakorlás mellett az egyéni jelölteket helyi szinten is megkeresik majd, s különféle alkukat kínálnak nekik. A Fidesztől elszenvedett korábbi sérelmek félretétele vagy éppen az MDF hosszú távú érdeke, jobboldali középerőként való megerősítése mellett el kell dönteni azt is, hogy a Fidesz támogatásával vajon vesztes párthoz csatlakoznának-e. Több MDF-es politikus nyilatkozott tegnap úgy, hogy nem az MDF lesz a felelős, ha a Fidesz elveszíti a választást.

Egyedül a Fidesz

A kormányváltás a Fideszre marad, mert az MDF vezetése nem kíván együttműködni a párttal – nyilatkozta Deutsch-Für Tamás. A fórum döntését a nagyobbik ellenzéki párt sajnálattal vette tudomásul. A Fidesz felveszi a kapcsolatot a még versenyben lévő 110 egyéni választókerületben az MDF szavazóival és képviselőjelöltjeivel, és megpróbálnak együttműködést kialakítani velük.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.