BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállíthatatlan áradás várható

Brit tudósok egy a napokban publikált tanulmányban azt közölték, hogy mélyen a Déli-sark jégpáncéljai alatt tavak találhatók, amelyeket Temze nagyságú „folyók” kötnek össze. A sarkvidéket kutató tudósok az Európai Űrkutatási Iroda ERS-2 szatellit röntgen felvételei alapján megállapították, hogy a jégpáncél vastagsága, egymástól több száz kilométerre egyidejűleg változik, vékonyodik. A Bristoli Egyetem kutatója, Professzor Wingham a felfedezéseket így kommentálta: „Nagyon meglepődtünk, amikor a jég alatt 30km hosszú és 10km mély „lékeket” találtunk, egymástól 300km-es távolságban. Mindegyik „lék” egy kicsivel nagyobb volt. Ez azt a kérdést vetette fel, mi is történhet valójában. Az egyetlen logikus magyarázat a vízmozgása lehet.” A kutatók előzetes becslései alapján az egyik, jég alatt húzódó tó, a Vostok-tó annyi vizet tartalmazhat, amely London vízkészletét 5000 éven keresztül biztosíthatná. „Fontos, hogy nyomonkövessük ezeknek a tavaknak a vízszintjét, mivel, ha egyszer telítődnek, a tengerek és óceánok óriási, beláthatatlan mértékű áradással fenyegetnek majd. Igaz az olvadás már most is érezteti hatását, hiszen a tengerek vízszintje átlagosan 1cm emelkedett az utóbbi években”- nyilatkozta a professzor. (BBC)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.