Túl drágák a hitelkártyák
Túl sokat kérnek szolgáltatásaikért az unióban működő hitelkártya-társaságok és a kártyákat kibocsátó bankok – véli az Európai Bizottság. Neelie Kroes versenyügyi biztos egyelőre nem indít eljárást a szóban forgó cégek ellen, ám a most kiadott előzetes jelentést minden érintett fél bevonásával vitára bocsátják, és ezután kartellvizsgálatokra is számítani lehet.
Az elvben egységes belső piacon óriási különbségek vannak a hitelkártya-tranzakciók díjai között. A 230 bank és 25 hitelkártya-hálózat adatain alapuló bizottsági jelentés szerint a Visa és a MasterCard díjaiban az egyes tagországok között a fogyasztók esetében kétszeres, a vállalkozásoknál pedig öt-hatszoros különbségek is előfordulnak. A fizetéseket lebonyolító bankok sok esetben összefogva tárgyalnak a kereskedőkkel, ez magasabb díjakat és így magasabb fogyasztói árakat eredményez. A kis- és közepes vállalkozásoktól nemritkán 70 százalékkal is többet kérnek a tranzakciókért, ezt brüsszeli vélemény szerint nem igazolják a tényleges többletkiadások.
A magas díjakért az eltérő technikai szabványok mellett alapvetően a sok tagországban megfigyelhető vertikális integráció, a bankok közötti megállapodások és az új szolgáltatók kizárását célzó megállapodások felelősek – állítja Kroes. A megoldást szerinte a verseny ösztönzése, egységes szabványok kidolgozása és a kártyás szolgáltatások piacának nem banki szereplők előtt való megnyitása jelentheti.
A tét óriási: 2004-ben 23 milliárd hitel- és bankkártyás tranzakciót regisztráltak az unióban, ezek összértéke 1350 milliárd euróra rúgott. A hitelkártya-társaságok évről évre óriási nyereséget érnek el – Kroes szerint a fogyasztók és a vállalkozások megkárosítása révén. A felismerés persze nem új, hiszen Brüszszel 2002-ben már vizsgálatot indított a világ legnagyobb ilyen cége, a Visa ellen, és ennek eredményeként a társaság kénytelen volt mérsékelni díjait. Jelenleg a MasterCard ellen folyik eljárás az unió versenyfelügyeletén, és a most kiadott jelentés alapján hamarosan a bankok is sorra kerülhetnek.
A hitelkártyaszektor felülvizsgálata a bizottság azon programjának része, amely 2010-ig a pénzügyi szektor valódi egységesítését szeretné elérni az EU területén. Kroes szerint évente 50-100 milliárd euró megtakarítást eredményezne az európai gazdaságnak, ha sikerülne elérni, hogy a más tagországokkal végrehajtott elektronikus tranzakciók időigénye és költsége ne haladja meg a belföldiekét. Júliusra elkészül a folyószámlákról és a kisvállalkozások finanszírozásának piacáról szól jelentés, majd szeptemberben az üzleti biztosítások kerülnek sorra.


