Építőipar. Felemásan zárta az amúgy kiábrándító első fél évet júniusban az építőipar. Az ágazat teljesítménye 3,3 százalékkal haladta meg a májusi termelési volument – ezzel az év első felében csupán másodszor mért havi alapon növekedést a Központi Statisztikai Hivatal –, ám még így is 7,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől. Utóbbi fejlemény szerepet játszott abban, hogy a január és június közötti időszakban éves alapon enyhén zsugorodott az ágazat. Erre az elmúlt tíz évben nem volt példa.
A nyár eleji visszaesés mögött a bázishatáson túl elsősorban az út- és autópálya-építések volumenének csökkenése húzódik meg. A sztrádaépítések által dominált alágazatban, az egyéb építmények főcsoportban például ötödével kisebb termelést mért a KSH a 2005 júniusában regisztrálthoz képest. Az építőipar másik motorjának számító lakásépítés terén pedig csupán szépségtapaszként lehet értékelni a júniusi adatot: az ominózus hónapban az épületek főcsoportban 4,1 százalékos volt a bővülés, ám az első fél évben 2,1 százalékos visszaesésről adott számot a statisztikai hivatal.
A kilátások megítélését egyelőre bizonytalanság övezi. Az esetleg visszatérő enyhe lendület irányába mutat, hogy a júniusban kötött új szerződések száma csaknem tizedével volt magasabb az egy évvel korábbinál. A továbbra is gyenge teljesítményt ugyanakkor egyrészt a szerződésállományban megfigyelhető stagnálás, másrészt a költségvetési kiigazító csomagnak a lakosság rendelkezésre álló jövedelmén, illetve az állami beruházások csökkenésén keresztül érvényesülő keresletszűkítő hatása vetíti előre. VG