Irán megfenyegette az öböl menti országokat: a következő csapás már nem az olajellátást fogja érinteni – milliók vízellátása került veszélybe
Az iráni konfliktusban az energia után már a Perzsa-öböl desztilláló üzemei is célpontok lettek, ami a régió teljes vízellátását veszélybe sodorhatja. A Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) országai a világ ivóvíztisztító kapacitásának egyharmadát adják, ám ezek néhány sebezhető üzemen alapulnak, amely könnyen drón- és rakétatámadások áldozataivá válhatnak.
Az Arab-félsziget vízellátása a tisztított tengervízre alapul, amely mindössze néhány üzemben összpontosul – ezen létesítmények stratégiai sebezhetősége így óriási, és akár már egyetlen támadás is milliók életére lenne hatással:
- Bahrein, Katar és Kuvait teljesen rá van utalva a mesterségesen előállított vízre;
- míg Omán 86 százalékban;
- az Egyesült Arab Emírségekben 80 százalékban;
- Szaúd-Arábia pedig 50 százalékban desztillált vizet használ.
A hat GCC-ország összlakossága meghaladja a 61 milliót, az ő ellátásuk jelentős része pedig csak néhány üzemre alapul.
A desztilláló üzemek jelentős része koncentrált, és sokuk elektromos energiát is termel a nemzeti hálózatnak. Ez a koncentráció hatalmas kockázatot jelent: rakéták és drónok hatótávolságán belül állnak, egy támadás akár városi szintű áramszünethez, valamint a közintézmények, lakóházak és szállodák vízellátásának összeomlásához vezethet.
Egy 2008-as amerikai diplomáciai jelentés szerint, ha a szaúdi Jubail üzemet vagy kapcsolódó infrastruktúráját súlyosan megrongálnák, Rijádot egy héten belül evakuálni kellene.
Az Arab-országok prioritásként kezelik a vízellátás védelmét
A GCC-országok már eddig is jelentős lépéseket tettek a felkészülés érdekében. Szaúd-Arábia 2023-ban átadta a Rijádi Stratégiai Víztározót, amelyet a Guinness Rekordok Könyve a világ legnagyobb ivóvíztárolójaként ismert el. Katar szintén több rekordméretű víztározót épített 2018-ban, amelyek fejenként mintegy 180 olimpiai medence vízmennyiségét képesek tárolni.
A legnagyobb desztilláló üzemek Szaúd-Arábiában találhatók. A 7,2 milliárd dolláros Ras Al Khair napi hárommillió köbméter vizet képes előállítani, amellyel Rijád és Hafr Al-Batin lakosságát is kiszolgálja. A Jubail üzem egymilliárd dolláros beruházás, míg az Egyesült Arab Emírségek négy nagyüzemének összköltsége 5,3 milliárd dollár. Izrael legnagyobb üzemét, a Soreket 500 millió dollárból építették, napi 640 ezer köbméteres víztermeléssel.
A térség desztillálóipara tehát hatalmas kapacitású, de koncentrált és stratégiailag sérülékeny. Egyetlen célzott támadás komoly humanitárius, gazdasági és infrastrukturális következményekkel járhat, és a Perzsa-öböl országai ezért évtizedes tartalékokkal és rekordméretű víztározókkal készülnek a legrosszabb forgatókönyvre.
Energiaválság: pár óra és valóságos apokalipszissel nézhet szembe a világ – a magyar gazdaság ezt biztosan nem fogja megúszni
Pár óra múlva lejár Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott 48 órás ultimátuma, így amennyiben a perzsa állam nem nyitja meg a Hormuzi-szorost, még tovább eszkalálódhat a konfliktus. Ebben az esetben már a 140-150 dolláros olajár sem elképzelhetetlen, ami már olyan szint, amibe a világgazdaság is beleremeghet.
