BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öndicsérő válságértekezlet

A sajtóban és a köztudatban eredetileg „válságtanácskozásként” ment híre az amerikai gazdasági kabinet – Camp Davidben tartott – múlt hét végi megbeszélésének. A rendezvény végén azonban az elnök erős gazdaságról, gyorsuló államháztartási konszolidációról és az amerikai dolgozók növekvő jólétéről beszélt. Néhány problémás pontra csak az új pénzügyminiszter, Henk Paulson utalt.

Az amerikai gazdasági kabinet szokásos augusztusi értekezletét követően George W. Bush kijelentette, hogy a tervezettnél egy évvel korábban – már a 2008-as költségvetésben – teljesül az államháztartási hiány megfelezésére tett ígéret. Az elnök szerint erre az alapot a továbbra is erős gazdaságból adódó – és gyorsan növekvő – költségvetési bevételek és a visszafogott szövetségi kiadások együttesen teremtik meg. Utalt arra, hogy a legfrissebb fiskális prognózisok szerint a mostani – szeptember végén záruló – pénzügyi évben a deficit 30 százalékkal kisebb lesz a tervezettnél. Az elnök külön is méltatta az amerikai gazdaság ellenálló képességét, amely úgymond „dacolni tudott a recesszióval, a vállalati botrányok sorozatával, a terrortámadással és a természeti katasztrófákkal”.

Mint a Reuters emlékeztet, az elnök még a 2004-es választási kampányban tett ígéretet arra, hogy 2009-ig felére csökkenti a szövetségi államháztartás akkor irdatlanul magas hiányát. A Fehér Ház által sugallt optimizmusnak mindazonáltal ellentmondani látszik a – pártoktól független – kongresszusi költségvetési hivatalnak a legutóbbi jelentése, amely szerint a szövetségi büdzsé hiánya jövőre várhatóan 286 milliárd dollárra növekszik az ez évre előre jelzett 260 milliárdról.

Az optimista elnöki nyilatkozathoz képes jóval árnyaltabban fogalmazott a pénzügyminiszter. Henk Paulson a gazdasági kabinet ülése után kijelentette, hogy a lakosság valóban nem érzi a szilárd gazdasági növekedés hatását, ennek oka azonban a magas energiaárakban és egészségügyi költségekben keresendő. A miniszter – főnökének optimista nyilatkozatával ellentétben – érzékeltette, hogy Camp Davidben sok szó esett a háború utáni népes („baby-boom”) generáció öregedésével robbanásszerűen növekvő állami alapnyugdíj-kiadásokról, illetve az egészségügyi Medicare és Medicaid program költségeiről. Ezen pénzügyi feszültségek kezeléséhez mindenekelőtt ütemes bővülésre lenne szükség – hangoztatta Paulson a The New York Times által idézett nyilatkozatában.

Bajok pedig éppen a növekedéssel lehetnek, mert – mint a Reuters emlékeztet – az éves rátán mért expanzió az idei első negyedévi 5,6-ről váratlanul 2,5 százalékra lassult az április–júniusi három hónap során. A munkanélküliség júliusban még mindig alacsony, 4,8 százalékos szinten volt ugyan, az előző hónaphoz képest azonban 0,2 százalékponttal emelkedett, miközben a gazdaságot inflációs nyomás és a megemelt kamatszint is terheli. VG

Ellenvélemény

A demokrata párt sajtóirodájának közleménye szerint az elnöki kampányretorikával szemben a lakosság érzi, hogy a gazdaság nem az ő javára dolgozik.

Stagnálnak vagy egyenesen csökkennek a bérek, miközben az energiaárak és az egészségügyi szolgáltatások költségei a magasba szöknek.

Stagnálnak vagy egyenesen csökkennek a bérek, miközben az energiaárak és az egészségügyi szolgáltatások költségei a magasba szöknek.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.