BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatos fizetésemelések jövőre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Míg az idén az átlagos fizetésemelések 5,5-5,8 százalék körül mozognak Magyarországon, jövőre az előrejelzések szerint csak 5,4–5,7 százalék között várhatók – derült ki a Hewitt Associates felméréséből, amely közel 270 régióbeli vállalat bevonásával készült. E szerint 2007-ben Ausztriában minden hierarchiaszinten csökkennek az átlagos fizetésemelések az ideihez képest, ugyanakkor Szlovákiában és Lengyelországban a fizikai munkakörökben javulnak. (Megjegyzendő: úgy tűnik, az osztrák cégek becslése a legpontosabb, mivel rajtuk kívül az idén egyik országban sem érte el a keresetnövekedés a 2005-ben előre jelzett értéket.)
Az iparág szerinti bérnöveléseket vizsgálva látható, Magyarországon és Ausztriában a termelésben dolgozók nagyobb fizetésemelést kapnak, mint a szolgáltatási szektorbeliek, igaz, ez 2005-ben még fordítva volt – mondta Jókay Gábor. A Hewitt Humán Tanácsadó Kft. javadalmazási tanácsadás üzletágának vezetője lapunknak hozzátette: a két ország között lényeges különbség van, ugyanis nálunk mindkét iparágban több mint két százalékponttal nagyobb mértékben nőhetnek majd a keresetek. A jelenség nem új keletű, már négy éve nagyobb ütemű a béremelkedés itthon, mint Nyugat-Európában, és ez várhatóan a következő 5-10 évben is így lesz. Az anyacég, a Hewitt Associates 2005-ös Salary Increase Survey felmérése még tavasszal világított rá erre a folyamatra. A nyugati országokban elkönyvelhető kisebb béremelkedéseket az alacsony infláció, illetve a GDP-növekedés kombinációja okozza, ám az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarországon egészen más összegű fizetések nőnek, mint például Svájcban vagy Németországban.
A Hewitt prognózisa szerint 2007-ben a hazai vállalkozások minden szervezeti szinten átlagosan 6,5 százalékkal emelik a változó bért. Ez a legtöbbször teljesítményarányos, kivéve a fizikai dolgozók javadalmazását.
Magyarországon a 100–250 millió euró árbevételű cégek magasabb fizetésemeléseket adnak, mint alacsonyabb bevételű versenytársaik – emelte ki Bakos Réka. A Hewitt tanácsadója érdekességként elmondta: a 25 millió euró alatti árbevételű cégeknél mind a felső vezetést, mind a fizikai dolgozókat nagyobb keresetnöveléssel próbálják megtartani, mint a 25–100 millió euró közötti vállalatoknál.

Exkluzív adatok lapunkban

Mától öt héten keresztül exkluzív adatokat közöl a Világgazdaság a versenyszféra szereplőinek jövedelméről, a Hewitt Humán Tanácsadó cég 2006-os kompenzációs adatbázisa jóvoltából.

Jövő héten a kiskereskedelemben dolgozók javadalmazását vesszük górcső alá.


Jövő héten a kiskereskedelemben dolgozók javadalmazását vesszük górcső alá. Lehetnek átlagon felüli emelések Ha a hazai vállalatok a Hewitt előrejelzésének megfelelően 5,4–5,7 százalék között emelik a fizetéseket, úgy korántsem teljesül a kormánynak az Országos Érdekegyeztető Tanács előtt tett javaslata, miszerint a bruttó keresetek átlagosan 6–6,5 százalékos növelését ajánlja a versenyszférának. A kormány számításai alapján a reálkeresetek ezzel mintegy 4 százalékkal csökkennének.

A vállalatok gyakorlata alapján biztosnak tűnik, hogy a hierarchiaszinteken túl a teljesítmény és az elvégzett munkához hozzáadott érték, valamint a speciális szaktudás az, ami egyes pozícióban átlagon felül növelheti a kereseteket. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.