A magyar részvénypiac 2007-ben behozhatja enyhe lemaradását a régióban, hiszen a makrogazdaság helyzetének megítélése érezhetően változhat, így a magyar piacot a tavalyi alulsúlyozásról az idén már felülsúlyozásra ajánlhatják a mérvadó befektetési házak. A régió börzéi, a prágai, a varsói és a bécsi tőzsde, illetve az NTX régiós index decemberben új történelmi csúcsokat állított fel. Kiemelkedő volt az orosz részvénypiac, amelynek vezető indexe, az RTS 1922 ponton fejezte be a kereskedést a múlt év utolsó napján, és ezzel abszolút csúcson zárta 2006-ot. Jó előjellel indult az idei kereskedés az európai, így a magyar részvénypiacon is. Itthon a BUX-ban legnagyobb súllyal bíró OTP ára tegnap új történelmi csúcsra, 8911 forintra ugrott a kereskedés alatt. Európában az FTSEurofirst 300 mutató 1499 pontra kúszott, ez a legnagyobb napon belüli érték 2001 óta, a Dow Jones Stoxx 600 index pedig 369 pontra emelkedett, a legmagasabb szintre 2000 decembere óta. A Lehman Brothers szerint a nyugat-európai papírok az idén átlagosan 14 százalékkal erősödnek majd. Egyes elemzői vélemények alapján a BUX ez évben 10 százalékos növekedést érhet el, csúcsa bőven a 27 ezer pontos érték felett mozoghat.
A teljes cikk ITT olvasható