BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már látszik az alagút vége

Az előttünk álló év a növekedés lassulását, a reáljövedelmek csökkenését hozza, az infláció az év elején tetőzik – állítják egybehangzóan a lapunknak nyilatkozó elemzők. Megkérdeztük, milyen trendeket és kockázatokat látnak a következő időszakra.

A gazdasági növekedés viszszaesése szembetűnő lesz 2007-ben, a GDP 2,5 százalékos bővülésére számít Gárgyán Eszter, az OTP Bank elemzője. A szakértő szerint a gyorsuló export és a belső kereslet visszaesése fogja meghatározni az év makrogazdasági pályáját. A háztartások reáljövedelme 4 százalék körüli romlást mutathat, de a fogyasztás – a gyorsuló eladósodás miatt – kevésbé esik majd vissza – véli az elemző. Az egyensúlyi folyamatokra és a visszatérni látszó bizalomra nézve kockázatot jelent, hogy a kormányzat mennyire tart ki a kiadások tartós viszszafogásához nélkülözhetetlen reformok mellett, és a monetáris tanács összetételének ez évben várható változása hogyan befolyásolja a monetáris politikát.

A feltörekvő piacok devizáival együtt a forint erős szinten maradását, esetleg további erősödését várja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. A szakértő szerint ennek oka Magyarország külső egyensúlyának javulása, ezt részben a vállalati és lakossági beruházások alacsony szintje okozza. A pénzügyi piacok optimizmusát valószínűleg a fiskális politika kevésbé befolyásolja majd az év első felében, és az elemző a monetáris tanács – pesszimistábbnak tartott – tagjainak távozásától sem vár gyökeres fordulatot a pénzpolitikában. Miközben az infláció az első negyedévben 8 százalék fölött tetőzhet, az alapkamat csökkentése még ebben a periódusban megindulhat, a drágulási ütem beragadása nem valószínű, ezt a szakértő a csökkenő vásárlóerővel magyarázza.

A kormány 2007-es várakozásait reálisnak látja Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője, sőt az előrejelzések túl is teljesülhetnek, főként a költségvetés tekintetében. Mint elmondta, az export jó teljesítménye fennmaradhat jövőre is, ám a belső kereslet, így az import is jelentősen mérséklődik, a fizetési mérleg egyenlege ezzel összhangban javulni fog. A pénzpiacok – továbbra is magas volatilitás mellett – erősödő tendenciát mutatnak a jövő évre, ebben a jegybanki alapkamat magas szintje és a globális tőkepiac optimizmusa egyaránt szerepet játszik, ugyanakkor a gazdasági fundamentumok inkább csak 2008-tól javulnak érezhetően. Ezzel összefüggésben az idén még előfordulhatnak olyan politikai események, amelyek a bizalom megingását eredményezik, de valószínűbb, hogy a kormányzat kitart a már bejelentett reformok mellett, és a jegybankelnöki poszton történő váltás sem hoz érdemi változást. BD

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.