Nem emelhető tovább a tb-járulék - Nagyvonalú a magyar nyugdíj-indexálás

Antal László közgazdász szerint a tb-járulék további emelése - a már kényszerűen elhatározott 3 százalékon túl - aligha járható út, mert a bérek terhei nemzetközi összehasonlításban amúgy is magasak.

A nyugdíjkiadások egy részét technikailag ugyan lehetne más adókból is fedezni, de kérdés, hogy milyen más közkiadások rovására lehetne helyet csinálni ennek - veti fel a közgazdász az MKB CEB ONLINE-ban Fenntarthatatlanság és reform (A magyar nyugdíjrendszer finanszírozhatatlanná válásának okai és egyensúlyba hozásának lehetőségei) címmel publikált elemzésében. 

Antal szerint a mára rombolóvá vált destabilizáló folyamatok megfékezésére valószínűleg egyetlen lehetőség maradt: a társadalmi juttatások, transzferek növekedésének lassítása és az öngondoskodás szerepének növelése.

A közgazdász úgy véli: a nyugdíjrendszer átalakulását az általános makrogazdasági instabilitás, a fiskális politika hiteltelenné válása tűzte újra napirendre, amit bizonyít, hogy 2006 nyarán még szó sem esett lényegi változtatásról, sőt az Új Egyensúly Programja, amely a radikális kiigazítás 3 éves terve volt, szintén nem foglalkozott a nyugdíjrendszer átalakításával.

A kiélezett helyzet azonban Antal szerint akár szerencsésnek is mondható, a kormány ugyanis arra kényszerült, hogy kiigazítási programját reformprogrammá szélesítse ki.

A két tb-alap központi költségvetésből fedezett együttes hiánya már most meghaladja a GDP 3 százalékát. Ha a kormány nem lép, a helyzet csak rosszabbodhat: a hosszú távú modellek szerint a század közepére csak a nyugdíjalap deficitje a GDP 5 százalékára növekedne - áll az elemzésben.

Antal szerint akár paradoxonnak is nevezhető, hogy miközben a nyugdíjkiadások alacsonyak (a bruttó hazai termék 2,5 százalékával elmaradnak az EU átlagától), s miközben a tb-járulék a korábbi sorozatos csökkentések ellenére ma sem alacsony, a járulékbevétellel nem fedezett tb-kiadás - a deficit - kirívóan magas.

A központi költségvetés hozzájárulása a nyugdíjkiadásokhoz 1998-2005. között a jelentéktelen 28 milliárd forintról 420 milliárd forintra duzzadt. A deficitből Antal szerint egyébként az a legkevésbé veszélyes, amire a leginkább hivatkozni szokás: a második - a tőkefedezeti - pillérbe történő befizetések miatt előálló többlethiány még sok évig nem fenyeget az egyensúlyhiányt azonnal növelő pótlólagos kereslettel - állapítja meg.

A közgazdász szerint elgondolkodtató, hogy a nyugdíjrendszerben megtestesülő implicit államadósság, az állam által a nyugdíjrendszerben vállalt jövőbeni kötelezettségek jelenértéke, amely 1998-ban még mindössze a GDP 60 százaléka volt, ma már 220-240 százalékra dagadt.

Ez Antal szerint döntően a sorozatos járulékcsökkentésekkel valamint a 13. havi nyugdíj bevezetésével függ össze, az előbbinek 100 százaléknyi (vagyis egy teljes évi GDP-nek megfelelő), az utóbbinak "csak" 50 százaléknyi adósságnövekmény köszönhető.

A gazdaságpolitikai döntések mellett közvetve más okok is közrejátszottak abban, hogy a nyugdíjrendszer a tartós fiskális deficit egyik meghatározó faktorává lépett elő. Ilyen az alacsony aktivitási ráta, amely a transzformációs válság során alakult ki (ebben az aránylag rövid időszakban egyharmadával csökkent a munkahelyek száma). Másik külső okként a potyautas problémát említi az elemzés.

A nyugdíjrendszer "belügyei" is szerepet játszottak a mostani helyzet kialakulásában. Köztudott, hogy a magyar rendszer nemzetközi összehasonlításban is igen bőkezű: nálunk alacsonyabb a nyugdíjkorhatár, kisebb a munkában eltöltött idő aránya, és kiemelkedően magas (az utóbbi években látványosan emelkedő) a helyettesítési ráta.

Az induló nyugdíjak és az átlagkereseti szint aránya az utóbbi években 56-ról 64 százalékra nőtt, noha az emberek túlnyomó többsége a hivatalos korhatár előtt másfél-két évvel igyekszik nyugdíjba. A nemzetközi gyakorlatban nagyvonalúnak számít a nyugdíjindexálás módszere is.

A potenciális öregkori szegénység ugyanakkor a jelenlegi rendszer vitathatatlan bőkezűsége ellenére Antal szerint rohamosan növekszik. "Ezért inkább arra hajlanék - a források korlátozottsága miatt és a nyugdíjkiadások dinamikájának feltétlen kordában tartása érdekében -, hogy kizárólag a nyugdíjjogosultságot nem szerzők központi (és nem önkormányzati) forrásból élvezzenek egy igen alacsony járadékot, amelyet automatikusan folyósítanak" - írja a közgazdász. (MTI)