BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl sok a szabad tőke

Buborék. A túl megengedő monetáris politika nagyban hozzájárul a befektetési társaságok felvásárlási ügyletei terén tapasztalható túlfűtöttséghez – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss tanulmánya. Az olyan óriási tőketartalékokat felhalmozó országok, mint Kína, könnyen okozhatják a likviditás veszélyes túlcsordulását a világpiacon. A túlzott likviditás pedig az árak aránytalan emelkedését eredményezheti, ennek következtében megnő a tőkeáttételes cégvásárlásokkal (lbo) járó kockázat.

A likviditás 2006-ban tapasztalt túlfűtött növekedéséhez a legnagyobb mértékben Kína árfolyam-politikája járult hozzá – idézi az elemzés egyik szerzőjét a Financial Times. A mesterségesen alacsonyan tartott jüanárfolyam következtében az ázsiai ország csak az elmúlt évben 259 milliárd dollárral növelte valutatartalékát. Ezzel kapcsolatosan már a múlt héten felröppent a hír, hogy Peking 1200 milliárd dollárra tehető tartalékából 3 milliárdot az amerikai Blackstone zárt magántársaság segítségével kíván elhelyezni.

Azt egyébként a tanulmány szerzői is hangsúlyozzák, hogy ezek a zárt tőketársaságok értékes szerepet játszanak a rosszul teljesítő vállalatok átalakításában. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a túl sok szabadon keringő befektetni való tőke – az áremelkedések nyomán – kellemetlen következményekkel is járhat a befektetőkre nézve.

A politikai szereplők kezdik felismerni a kifelé zárt egységként működő befektetési társaságok átláthatatlan ügyleteiből eredő veszélyeket. A legtöbb ilyen cégnek otthont adó USA-ban és Nagy-Britanniában parlamenti bizottsági meghallgatásra hívták be több társaság vezetőjét, miután a két országban rekordmagasságokba szökött az lbo-k száma az elmúlt időben. VG





Kivásárlás

Egyre több cég tűnik el az Egyesült Államokban a nyilvános tőzsdei kereskedelemből, miután zárt befektetői társaságok kivásárolják őket.

Csak az idei évben 217 társaság részvénykereskedelme szűnt meg ilyen kivásárlás miatt az USA-ban.


Csak az idei évben 217 társaság részvénykereskedelme szűnt meg ilyen kivásárlás miatt az USA-ban.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.