Infláció: kormányzati prognózisok

Az éves átlagos infláció 2008-ban sem lehet 5,5 százaléknál érdemben kisebb. Kedvezőtlen esetben még gyorsulhat is – állítja alábbi cikkünk szerzője, Cinkotai János közgazdász. Sőt, szerinte 2009-ben azzal kell számolni, hogy az infláció mintegy 4,5 százalékos növekedési üteme „bent marad a rendszerben”. A szerző úgy értékeli a kialakult helyzetet, hogy a kormány „bedobta a lovak közé a gyeplőt”. Mivel az infláció leszorítása a következő évek egyik nagy gazdaságpolitikai feladványa lesz, érdemes a folyamatokról elgondolkodni. Így e cikket vitaindítónak szánjuk.

A XX. századi Magyarország gazdaságtörténete egy inflációra hajlamos ország képét mutatja. A szociológiailag is megváltozott társadalom láthatóan további sokkhatást már nem visel el. Inkább tűri helyzetének relatív romlását, de a jövedelmek nagyarányú és közvetlen megkurtítását már nem tolerálja. Talán nem véletlen, hogy a II. világháború végén Magyarország produkálta a világtörténelem legnagyobb inflációját, majd a háború utáni újjáépítés, az autarchiára való törekvés is drámai infláció mellett ment végbe. Az első és második nagy olajválság következményei is részben az infláció gyorsítása (ill. a külföldi eladósodás) által „eliminálódott”. A szocializmus bukása után, az évszázad utolsó évtizedében pedig a politikai és gazdasági transzformációra is veszélyesen gyors, bár moderált, évi átlagban 23 százalékos infláció mellett került sor. Az államháztartás helyzetének 2002–2007 között bekövetkezett (világviszonylatban is jelentősnek számító) romlása ma is szinte reflexszerűen az infláció mesterséges gyorsításának igényét vetette fel.

Az inflációs folyamat
belső összetevői
1. Magyarországon a fogyasztói árszínvonal növekedésének üteme az ország nyitottságára való tekintettel nem lehet kevesebb, mint az EU15 átlaga, amely jelenleg évi 2,3 százalék.
2. Ezt az ütemet növeli az ún. Balassa–Samuelson-hatás, amely közvetve mintegy 1,0 százalékponttal érintheti az összfogyasztói árszintet.
3. A fogyasztói árindexet mérsékelte az Európai Unióhoz való csatlakozás következtében az országba szabadon beáramló igen gyenge minőségű importtermékek esetében a használati érték változásának az árstatisztikában nem azonnali és pontos követése („fordított Boskin-jelentés”).
4. Az elmúlt öt év gazdaságpolitikai hibáinak korrekciója, amely nem nélkülözheti az áreszközök bevetését. Ezt nevezhetik vizitdíjnak, kórházi napidíjnak, tandíjnak, de más új ötletek is szóba jöhetnek.
Ha az elmúlt évek fogyasztói árindexeit megtisztítjuk az azokat torzító hatásoktól, úgy az évi „nettó” növekedési ütem lényegében 4,5-5 százalék körül mozog. Nem beszélhettünk tehát dezinflációs folyamatról.
– Az árindex változását a kormányzati (pénzügyi) intézkedések többször egymással ellentétes irányban mozgatták, ugyanazon adónemek mértékei cikluson belül hol emelkedtek, hol csökkentek. Sőt arra is volt példa, hogy ugyanazon jószág forgalmi adója emelkedett, majd csökkent, például a villamos energia esetében. A 2006. év eleji áfacsökkentés pedig önmagában mintegy 270 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek. Ehhez képest a nagy port felvert vizitdíj körülbelül 40 milliárd forintos kihatása elenyésző. Micsoda aránytévesztés!
– Ugyancsak jelentős hatást gyakorolt az, hogy a kormány az elmúlt években egyes adóemeléseknél nem járt el kellő körültekintéssel, s így lényegében költségvetési „áldozatok” árán befolyásolta az érintett termékek árait/árszintjét (például üzemanyagok, a dohány vagy a személygépkocsi regisztrációs adójának túlzott emelése).

Mi volt várható 2007-ben?
A kormány a gazdaságpolitikai programot, ezen belül az inflációs előirányzatot csak a költségvetés keretein belül tárgyalta. 2002-ben beszüntette azt a több évtizedes gyakorlatot, hogy önálló előterjesztést tárgyal az infláció kívánatos alakulásáról, s annak esetleges kudarca esetén a követendő antiinflációs gazdaságpolitikáról. Talán nem véletlen, hogy a kormánynak nincs is apparátusa az inflációs számítások elvégzésére. Világos, ha a nemzetgazdasági terv számításaiban az inflációs adat csak egy előre megadott „sarokszám”, akkor apparátusra sincs szükség ennek megalapozó kiszámítására. Ennek azért van jelentősége, mert a mai magyar infláció mértékét alapvetően nem az MNB vagy a monetáris tanács, hanem a kormány politikája határozza meg.
A pénzügyminiszter a 2006. évre szóló költségvetési expozéjában az inflációval kapcsolatban kijelentette, hogy „átlépünk az árstabilitás korszakába”… s hogy a kormány azért folytat szigorú gazdaságpolitikát, hogy „2010-ben bevezethessük Magyarországon az eurót fizetési eszközként”. (Megjegyzem, hogy az árstabilitás kifejezés használata teoretikusan is megalapozatlan. Legfeljebb annyit lehet mondani, hogy egy felzárkózó országban – a Balassa–Samuelson-hatás következtében – az árszint egyensúlyi növekedési üteme nem lehet alacsonyabb, mint 3 százalék. Ez a teljesítmény ebben a régióban ekvivalens lehet azoknak az országoknak a teljesítményével, ahol az infláció a statisztikai mérés hibahatárán belül, tehát árstabilitás közelében van. Magyarországon az infláció mintegy 4-5 százalékos, szó sem lehetett tehát arról, hogy hazánk az inflációra vonatkozó maastrichti konvergen-
ciakritériumot már 2006-ra teljesíthette volna. )
A 2007. évről szóló (2006-ban elmondott) pénzügyminiszteri expozé persze már nem említi az árstabilitást, s az euró bevezetése sem szerepel benne. A következőket mondta: „Így 2008-ban a jövő évi 6,2 után 3,3 százalék körüli mértékű fogyasztói áremelkedés éves ütemével számolhatunk. Így 2009-től az inflációs pálya az eredeti a trendnek megfelelően az inflációs célt teljesítő módon áll vissza.”
A fentiekhez több megjegyzés is kínálkozik:
– Magyarországon a kereslet visszafogásával még sohasem sikerült dezinflációs pályára állítani a gazdaságot. A mostani megszorító intézkedések hatására is a lakosság inkább eladósodik, mintsem fogyasztását mérsékelné drasztikusan.
– A kormány 6,2 százalékos célkitűzése – figyelembe véve a 3,2 százalékos áthúzódó hatást és a 2,5 százalékos hatósági intézkedések összfogyasztói árszintnövelő hatását – teljesülhetett volna, ha a kormány már az év elejétől árstopot rendel el a piacon. Ebből következően már a 2007. évi programot megalapozó inflációs adat is köznyelven szólva „telefonszám” volt.
– Az ezredfordulóra valóban mérséklődött az inflációs várakozások szerepe a hazai áralakulásban. Most azonban a hibás politika kényszerű kiigazító lépései azt mutatják, hogy a kormány inflációs szempontból is „bedobta a lovak közé a gyeplőt”.
– Ezért az infláció radikális csökkenésére a jövőben sem számolhatunk. Ráadásul a gazdaságpolitikai hibák korrekciójára a kormány olyan utat választott, amely fékezi a gazdasági növekedést és így a konvergenciát. Noha ez utóbbiak az árszínvonal növekedési ütemére fékező hatást is gyakorolhatnának (feltéve, ha az egyensúly helyreállítására csak a kiadások csökkentésével kerülne sor), de az adóemelések túlsúlya miatt a közeljövőben az infláció sem mérséklődhet mechanikusan az expozéban elhangzottak szerint.
Az elmúlt öt évben a piaci árváltozások tárgyévi összfogyasztói árszintet érintő hatása évente és átlagosan stabilan mintegy 2 százalékpont. Az áthúzódó hatások és a hatósági árintézkedések következtében 5,9 százalékos növekedési ütem már az év elején matematikailag elköltöttnek volt tekinthető. Ezért a kormány 6,2 százalékos tervezett növekedési üteme láthatóan alig leplezetlenül szándékolt félrevezetés volt. Ha ugyanis augusztus és december között a piacon árstopot rendeltek volna el, úgy a fogyasztói árindex a vártnál alacsonyabb gabonatermés mellett sem lehetne kevesebb, mint 107,5 százalék.

Kilátások 2008–2009-re
A kormány konvergenciaprogramja 2007-re a fogyasztói árszínvonal 7,0, 2008-ra 3,6, 2009-re 3 százalékos növekedési ütemével számol. Ezeknek az adatoknak azonban – mivel az árszint várható alakulására vonatkozó tényeket figyelmen kívül hagyták – nincs közgazdasági tartalmuk. 2007-ben a fogyasztói árszint a múlt év decemberéhez képest várhatóan 6 százalék körüli mértékben nőhet. Ebből 2008-ra matematikailag mintegy 2,2 százalékpont áthúzódó hatás adódik. A központi hatósági (önkormányzati) intézkedések az összfogyasztói árszintre gyakorolt hatása körülbelül 1,5 százalék, a piaci áremelkedéseké jó esetben az idei várható 2 százalék körül alakulhat. Így 2008-ban az éves átlagos infláció sem lehet 5,5 százaléknál érdemben kisebb. Kedvezőtlen esetben még gyorsulhat is. Az alacsony gazdasági növekedés, a magas adósságszolgálat, az erőteljesebb leértékelődés esélye (a jelenlegi árfolyam ugyanis nincs összhangban a gazdaság fundamentumaival), az élelmiszerárak emelkedése és a 80 dolláros olaj-, valamint a várhatóan elszabaduló villamosenergia-árak stb. miatt.
2008-ban ugyanaz a helyzet áll elő, mint az idén, hogy a kormány inflációs előirányzata már az év elején nyilvánvalóan teljesíthetetlen lesz. Talán ennek enyhítésére állt elő a kormány azzal, hogy 2008-ban 4,5 százalékos lesz az árszint növekedése. Még ez is képtelenség, hiszen ez csak akkor valósulhatna meg, ha a piaci áremelkedések tárgyévi összfogyasztói árszintet érintő hatása jövőre a megelőző évek 2 százalékos mértékének felére zuhanna! (A már említett tendenciák mellett.) Hihetetlen, hogy egy ilyen kormányprognózissal a történtek után még elő lehet állni.
2009-ben az államháztartás helyzete, az eladósodottság, az adósság magas szolgálata változatlanul nyomás alatt fogja tartani a gazdaságpolitikát, amely arra ösztönzi a kormányt, hogy továbbra is éljen az árakat is érintő kormányzati intézkedések eszközeivel, hiszen ennek sokkal kisebb a politikai kockázata, mint a közvetlen jövedelemelvonásnak. (Egy évvel később ugyanis parlamenti választások lesznek Magyarországon.) Ezért 2009-ben azzal kell számolni, hogy az infláció mintegy 4,5 százalékos növekedési üteme „bent marad a rendszerben”.