Az Egyesült Államok tavaly konszolidálta vezető pozícióját a fejlődő államokba irányuló fegyvereladások területén, és Oroszország is szilárdan tartja második helyét – írja most kiadott jelentésében az amerikai kongresszus kutatóintézete (CRS). A fegyverkereskedelem ezen része tavaly valamelyest visszaesett, és már csak 40 milliárd dollár körüli szintet ért el, szemben a 2005-ös 46 milliárddal. A fejlődő országokba irányuló szállítások a globális forgalom mintegy 80 százalékát képviselték, ez arra utal, hogy a fejlett ipari államok továbbra is nagyfokú önellátásra törekszenek a védelmi eszközök tekintetében. A szállítások csökkenése részben arra vezethető vissza, hogy a növekvő energiaárak miatt több állam teljesen új eszközök vásárlása helyett a meglévő arzenál „kifényezésével” volt kénytelen beérni. Emellett Oroszország visszafogta a legnagyobb vevőjének számító Iránba irányuló szállításokat. Nagy-Britannia viszont az idén alighanem a tavalyinál nagyobb összegű eladásokra számíthat, hiszen Szaúd-Arábia 72 Eurofighter harci gépet rendelt 4,3 milliárd fontért, egy kiegészítő, 20 milliárdos karbantartási és kiszolgálási egyezmény kíséretében.
A fejlődő államok közül a legnagyobb fegyverimportőr Pakisztán volt, utána következett a sorban India, majd Szaúd-Arábia. A regionális politikai viszonyok fényében cseppet sem meglepő Venezuela negyedik helye a világ vezető fegyverimportőreinek sorában. A fejlődő államokba irányuló hadiszállítások meglehetősen erős koncentrációt mutatnak, miután a tíz legfontosabb célország a forgalom 71 százalékát szívta fel. Az 1999–2006 közötti időszakban a legnagyobb vásárló India volt, összesen 22,4 milliárd dollárral. Ugyanebben az időszakban az egész fejődő világ 188,9 milliárdért vásárolt fegyvereket.
Gordon Brown brit miniszterelnök nemrég a fejlődő országokba irányuló fegyvereladások szigorúbb nemzetközi szabályozását javasolta, miután az amerikai igazságügy-minisztérium – megvesztegetés gyanújával – vizsgálatot indított a brit Tornado gépek korábbi szaúd-arábiai szállításait illetően. A londoni kormány akkor bejelentette, hogy feloszlatja a fegyvereladások előmozdításával megbízott hadügyminisztériumi részleget. A Fehér Ház nem foglalt állást a brit felvetés kapcsán. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.