Ezt Borsik János, a szövetség újra megválasztott elnöke jelentette be sajtótájékoztatón Budapesten.
A szövetség kétnapos kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón az elnök elmondta: a hat országos szakszervezeti konföderáció egységes abban, hogy az üzleti biztosítók bevonásával megszűnik a nemzeti kockázatközösség. Ezért ha az erre vonatkozó törvényjavaslatot ilyen formában fogadja el a parlament, akkor szövetségük továbbra is tiltakozik ez ellen.
A december 17-re meghirdetett sztrájkkal, annak határozatlan idejű formájával viszont nem értenek egyet. A sztrájkot csak jól előkészítve szabad alkalmazni. Az Autonómokhoz tartozó Mozdonyvezetők Országos Szakszervezete például csak akkor hirdet sztrájkot, ha a dolgozók 80-90 százalékától írásbeli támogatással rendelkezik, mert ez erkölcsileg már köti a résztvevőket.
A jövő évre vonatkozó bértárgyalást már elkezdték a MÁV-nál, ennek során lehetséges, hogy a mozdonyvezetők is alkalmazzák majd a sztrájk eszközét.
Az Autonómok vezetője kérdésre válaszolva elmondta: a december 17-i sztrájkot meghirdető Liga Szakszervezetek, illetve a hozzájuk csatlakozó Munkástanácsok Országos Szövetsége nem kezdeményezett tárgyalást a többi négy országos szakszervezeti konföderációval egységes fellépésről. Az Autonómok például az újságból értesültek a sztrájkról.
Borsik János megalázónak nevezte azt, hogy a Liga Szakszervezetek 100 ezer forintot ajánlott fel azoknak az országgyűlési képviselőknek, akik a frakció álláspontjával ellentétesen szavaznak az egészségbiztosítási reform törvényjavaslatánál. Mint mondta, ez megalázó ajánlat volt a képviselők számára, de szerinte megalázó a demokráciára, a szakszervezetekre, a munkavállalókra nézve is.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének kongresszusa levelet küldött Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Ebben a szakszervezeti szövetség felhívja a figyelmét korábbi kijelentéseire, amelyben a társadalmi párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök. Az utóbbi idők gyakorlata viszont ennek ellentmond, a kormány nem veszi figyelembe a társadalmi partnerek véleményét, a piac, a versenyképesség került az első helyre, a szolidaritás, az igazságosság elé.
A szövetség az egészségbiztosítás reformjáról novemberben levelet írt az MSZP-frakció 190 képviselőjének, abban kifejezték a szakszervezetek kifogásait, illetve választ kértek. A 190 képviselő közül ketten válaszoltak a levélre, indokolva, hogy miért támogatják a törvényjavaslatot - közölte kérdésre válaszolva Borsik János.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.