BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Huszonöt év után logót vált a világ egyik legnagyobb üdítőgyártója: megunta, hogy alig ismerik a többi márkáját

Új vállalati logót vezet be a világ egyik legnagyobb üdítőipari és élelmiszergyártó vállalata, a PepsiCo. A cég huszonöt év után döntött a globális márkaarculat egyik meghatározó elemének cseréje mellett. A Pepsi az új arculattól azt várja, hogy az segíti a termékmárkák jobb ismertségét a fogyasztók körében. Ebben ugyanis nem áll jól a vállalat.

Új vállalati logót jelentett be a PepsiCo – írja az Origo. A vállalat napjainkban több mint 500 márkát – az üdítő mellett többek között a Tostitost, a Gatorade-et, a Quakert, valamint az 1965-ös egyesülés után a Lay’s-t – birtokol, globálisan több mint 300 ezer embert foglalkoztat. Az új vállalati logó 25 év után váltja a jelenlegit, a multinacionális társaságnak egyúttal az is célja vele, hogy erősítse a Pepsi név ernyőmárkajellegét, valamint az, hogy erősítse az alá tartozó termékmárkák ismertségét.

Iasi,,Romania,-,December,26,,2024:,Pepsi,Bottles,And,Cans
A PepsiCo a világ egyik legnagyobb üdítőipari és snackgyártó vállalata – huszonöt év után új vállalati logót vezetnek be / Fotó: Sergiy Palamarchuk / Shutterstock

Ezt várja az új vállalati márkától a Pepsi

A lap a vállalat által közzétett információk alapján azt írja, hogy az új logó „az átalakulás szimbóluma, amely megragadja a PepsiCo energiáját, bizakodó várakozását, és ambícióit 2025-ben és az azt követő időszakban is”. A cég szerint az új vállalati emblémával egyszerre fejezik ki az egyszerűsítésre és a modernizációra való törekvést, valamint elkötelezettségüket a fenntarthatóság iránt.

Az alábbi képen a PepsiCo vállalati logóinak idővonala látható, az újjal a sorban:

A PepsiCo vállalati logóját 25 év után cseréli le
Fotó: PepsiCo

A cég közölte: az új logóval lehetőséget látnak arra, hogy termékportfóliójuk sokszínűségét is erőteljesebben kommunikálhassák, mivel – jelzik – 

a fogyasztók mindössze 21 százaléka tud a Pepsin, azaz az üdítőitalon kívül más, a PepsiCo vállalathoz tartozó termékmárkát megnevezni. 

Más szóval: a cég egyébként ismert termékmárkáinak csak egy kis részéről tudják a vásárlók, hogy azok a nagyvállalathoz tartoznak.

A PepsiCo a vártnál erősebb eredményeket közölt a harmadik negyedévre: a bevétele és a nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat, még úgy is, hogy a globális értékesítési volumen csökkent. Az üdítő- és snackgyártó óriás megerősítette idei növekedési céljait – írta meg a Világgazdaság október elején . A cég közzétett eredménybeszámolója szerint az adózott eredménye 2,60 milliárd dollár, részvényenként 1,90 dollár lett a szeptember 6-án záródott három hónapban az előző év azonos időszakában elért 2,93 milliárd dollár, részvényenként 2,13 dollár után.

A vállalat közölte, hogy az ernyőfunkciót erősítő vizuális arculatban végbemenő fontos változást több lépcsőben vezetik be. Beépítik a PepsiCo.com weboldal arculatába, és az új logót megjelenítik globális online közösségi csatornáikon is.

Szintén ütemezetten zajlik az új logó egyes piacokon való bevezetése. Azzal hamarosan a fogyasztók is találkozhatnak az élelmiszer- és italcsomagolásokon, a munkavállalók pedig a munkavégzési helyszíneiken is.

További részletek az Origo cikkében olvashatók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.