BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nő az orosz GDP, de az infláció is

Száguldás. Hét év óta a leggyorsabb ütemben bővült tavaly az orosz GDP – derül ki a moszkvai statisztikai hivatal friss adataiból. A 2006-os 7,4 százalékos növekedést 2007-ben 8,1 százalék követte a statisztikusok szerint, és ez még a kormány által jósolt 7,8 százalékos előrejelzést is meghaladja, nem is beszélve az elemzői kar 7,5-es konszenzusáról. Ezzel Oroszország a világ hatodik legnagyobb gazdaságává lépett elő vásárlóerő-paritáson számolva, megelőzve Franciaországot.

Alekszej Kudrin pénzügyminiszter szerint a következő három esztendőben is tartható lesz az évi 6,5-7 százalékos fellendülés. Oroszország gazdasága 1999, a pénzügyi válságból való kilábalás óta folyamatosan és gyorsan bővül. A növekedést immár a fogyasztói bizalom magas szintje is táplálja – közölte Elvira Nabjullina gazdasági miniszter. Ezt érthetővé teszi, hogy tavaly 16,2 százalékkal emelkedett az átlagbér (decemberre elérve a havi bruttó 18 467 rubelt, azaz a 132 ezer forintot), miközben az infláció „csupán” 11,9-es volt.

A két számjegyű pénzromlással természetesen nem elégedett a moszkvai kormány, amely 2007-re 8 százalékos pénzromlást irányzott elő. Nabjullina szerint az idén 8,5 százalékra akarják leszorítani a drágulás ütemét, bár ő is elismeri, ezt nehéz lesz megvalósítani. A gyors infláció részben a rendkívül erős tőkebeáramlás – amely tavaly elérte a 82 milliárd dollárt – következménye.

A kabinet tegnapi ülésén mégsem tudott megállapodni a drágulási ütem megfékezésére teendő lépésekről. A pénzügyminiszter elutasította, hogy korlátozásokat vezessenek be a külföldi hitelfelvételekre. Viktor Zubkov kormányfő a múlt héten arra szólította fel a kabinet tagjait, hogy más megoldásokat találjanak a drágulás megfékezésére, mint a rubelárfolyam erősödésének eltűrését. A miniszterelnök tegnap nyilvánosan megrótta a tárcavezetőket, amiért ez nem sikerült. VG




Belső bírálat

Moszkva egyre agreszszívebb külpolitikája elriaszthatja a külföldi befektetőket – fejtegette egy konferencián Anatolij

Csubajsz, az állami áramszolgáltató monopólium elnöke.

Alekszej Kudrin szerint Oroszország annyira függ az exporttól, hogy külpolitikai céljait is ehhez kellene igazítania.

Csubajsz, az állami áramszolgáltató monopólium elnöke.

Alekszej Kudrin szerint Oroszország annyira függ az exporttól, hogy külpolitikai céljait is ehhez kellene igazítania.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.