BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntöttek: nem döntenek

Ötletbörze és személyeskedő kritikák egyaránt jellemezték az uniós állam- és kormányfők pénteken zárult csúcstalálkozóját. A gazdasági szempontból talán legsúlyosabb problémát jelentő energiaárakkal kapcsolatos különböző felvetések megvizsgálását az Európai Bizottságra bízták a résztvevők, a döntést pedig októberre halasztották. A reformszerződés ír elutasítása miatti intézményi válság kezelése – Dublin javaslatára – szintén haladékot kapott a négy hónap múlva esedékes, immár francia elnökség alatt megrendezendő uniós csúcsig.

Az üzemanyag- és energiaárak gyors emelkedésének hatására egész tagállami ötletbörze alakult ki az összejövetelen. Olaszország az olajkonszernek extraprofitjára kivetendő Robin Hood-adó ötletét preferálta, Ausztria a spekulációt törné le extra fiskális terhekkel, Párizs pedig kitart az üzemanyagba épített áfa mérséklésének már korábban vázolt terve mellett. Gyurcsány Ferenc is úgy fogalmazott pénteken, hogy az energiaárak ügyében nem tabu az adókérdések semmilyen vonatkozása, vagyis meg lehet vitatni az áfa vagy a jövedéki adó módosításának, illetve a Robin Hood-adó kivetésének a felvetését is. Németország ugyanakkor meglehetősen szkeptikusan viszonyult az ötleteléshez, mivel Berlin szerint a „mesterséges” beavatkozások csak hátráltatják a gazdaságot a magas energiaárakhoz való hosszú távú alkalmazkodásban – írja a Süddeutsche Zeitung.

A csúcsot követően Veres János pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon is érdemes foglalkozni az olajtársaságok extraprofitjának különadójával. A Mol azonban sietett leszögezni, hogy hazánkban már most is van „Robin Hood-adó”, mivel szerinte bányajáradék és extra bányajáradék címen évek óta az európai átlag többszörösét vonja el az állam a cégtől, ráadásul ez a teher árfüggő. A magyar olajtársaság tavaly mintegy százmilliárd forintot fizetett bányajáradék címén az államkasszába, ebből 66 milliárdot a gázár-kompenzációra.

Az esetleges újabb Robin Hood-adóból Veres szerint aligha lehetne több tízmilliárdos bevételre szert tenni. A pénzügyminiszter egyúttal cáfolta a Fidesz azon állítását, hogy a büdzsének 30 milliárd forintos extrabevétele származott volna a rendkívül magas energiaárakból. Veres arról is beszámolt, hogy a kormány a gázolaj jövedéki adója 9,10 forintos csökkentésének az engedélyezését kérte az Európai Bizottságtól.

A tagállami felvetések folyományaként a találkozó zárónyilatkozatában a résztvevők felkérték az Európai Bizottságot, készítsen hatástanulmányt arról, hogy adóváltoztatásokkal milyen módon lehet enyhíteni az energiadrágulás hatásait, elsősorban az arra rászoruló rétegek esetében. A nyilatkozat szövege azt is leszögezi, hogy ilyen eszközök alkalmazása csak rövid távon kívánatos, és elkerülendő minden, a piaci folyamatokat torzító fiskális beavatkozás – mutat rá a Reuters.

A tárgyaló felek abban is egyetértettek, hogy a reformszerződés ratifikációjának az alatt a négy hónap alatt is folytatódnia kell a tagországokban, amíg az írek megpróbálnak megoldást találni az elutasított referendum miatt kialakult helyzetre. Mint azonban kiderült, nem csupán az ír nem jelenti a kizárólagos akadályt a folyamatban. Amint a zárónyilatkozat egyik lábjegyzetében olvasható, a cseh ratifikáció sem zárható le sikeresen abban az esetben, ha az ország alkotmánybírósága az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek találja a szerződés valamely részét. Szakértők szerint az is kétséges, hogy Lech Kaczynski lengyel államfő hajlandó lesz-e kihirdetni az egyébként a varsói parlament által már megerősített okmányt. Jó hír viszont, hogy a brit felsőház közvetlenül a brüsszeli csúcs előtt megszavazta a ratifikációt.

Az uniós elnökségre készülő Nicolas Sarkozy több figyelemfelkeltő kijelentést is tett. Először is leszögezte – Merkel német kancellár helyeslése mellett –, hogy a reform kérdésének megoldásáig nem lehet szó további bővítésről, ez különösen az előrehaladott csatlakozási tárgyalásokat folytató horvátok számára kellemetlen. Sarkozy Peter Mandelsont nevezte meg a ratifikációs kudarc egyik okozójaként, mivel szerinte az uniós biztos nem EU-párti álláspontja a világkereskedelmi tárgyalásokon megrémisztette az ír választókat. VG

Határozatok

Forrás: VG-gyűjtés

Intézményi reformok: az októberi csúcsig elnapolták a válságkezelést, az íreknek addig új megoldások után kell kutatniuk

Energiaárak: megbízták az Európai Bizottságot, térképezze fel a lehetőségeket a lakosság tehermentesítése érdekében, beleértve a lehetséges adómódosításokat is

Szlovák euró: Pozsony bevezetheti a közös fizetőeszközt 2009. január 1-jén

Kuba: felfüggesztik a Havannával szemben érvényben lévő uniós szankciókat

Zimbabwe: az EU újabb szankciókkal fenyegette meg az ellenzék elnyomása miatt

Intézményi reformok: az októberi csúcsig elnapolták a válságkezelést, az íreknek addig új megoldások után kell kutatniuk

Energiaárak: megbízták az Európai Bizottságot, térképezze fel a lehetőségeket a lakosság tehermentesítése érdekében, beleértve a lehetséges adómódosításokat is

Szlovák euró: Pozsony bevezetheti a közös fizetőeszközt 2009. január 1-jén

Kuba: felfüggesztik a Havannával szemben érvényben lévő uniós szankciókat

Zimbabwe: az EU újabb szankciókkal fenyegette meg az ellenzék elnyomása miatt-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.