BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Győzött a fiskális szigor Berlinben

Elégedetten fogadták elemzők a tegnap közzétett német költségvetési terveket. A 2009-es büdzsé, illetve a 2012-ig terjedő középtávú program előirányzatai azt jelzik, hogy az osztogatásra törekvő szaktárcákkal szemben szinte teljes győzelmet aratott a fiskális szigor mellett elkötelezett Peer Steinbrück pénzügyminiszter (SPD). A dokumentum a holnapi kabinetülés után kerülhet a törvényhozás elé.

Az előterjesztés továbbra is alapvető célként kezeli az államháztartási hiány 2011-ig való lenullázására vonatkozó ígéretet, amelyet 2005-ös hivatalba lépésekor fogalmazott meg Angela Merkel kancellár. Jövőre az ideinél 1,4 milliárddal alacsonyabb, 10,5 milliárd eurós deficitet tervez Steinbrück, majd az utána következő években drasztikus csökkenéssel számol. Mindennek fedezetét az adóbevételek 2008–2012 között várt 16 százalékos emelkedése teremtené meg; a kiadások ugyanebben az időszakban évente átlagosan 1,5 százalékkal bővülnének, ezen belül azonban 2009-ben 4,7 százalékos plusszal számolnak Berlinben. Utóbbi jócskán meghaladja a GDP 1,4 százalékra várt növekedését – mutat rá az FT.com.

A 2009-es német büdzsé az eredeti középtávú fiskális programhoz képest 2,9 milliárdos kiadási többletet tartalmaz. Ebből kétmilliárdot a közszféra béremelése visz el, a többi 900 millió pedig annak a 7,5 milliárdos igénynek a maradéka, amellyel a szakminisztériumok álltak elő a büdzsé kialakítása során. Kemény tárgyalásokat folytatunk az ügyben de végül a kollégák kénytelenek voltak beismerni, hogy követelésük abszurd – fogalmazott a Financial Times Deutschland szerint Werner Gatzer, a büdzséügyekért felelős pénzügyi államtitkár. A költségvetés mozgásterét egyébként az is szűkítette, hogy 450 millióval emelték a kutatás-fejlesztésre, illetve 800 millióval a külföldi segélyezésre előirányzott összeget.

A szigorú pénzügyi tervek összeállítását egyébként az is megnehezítette, hogy különböző bizonytalansági tényezők miatt a korábban számítottnál kevesebb privatizációs bevételt tervezhetett be Peer Steinbrück. Elsősorban az alkotmánybíróság várható ítéletei jelenthetnek komoly érvágást a szövetségi kincstárnak. A legfelső bírói testület nemrég arra a döntésre jutott, hogy 2010 után bővíteni kell a beteggondozási járulékok miatt járó adókedvezmények körét; ez a megvalósítás módjától függően 4–10 milliárd eurótól fosztaná meg a német államot és a tartományokat (a kiesés felét kellene lenyelnie a szövetségi kasszának). Az ingázóknak járó kompenzáció kapcsán még csak ezután várható az elmarasztaló alkotmánybírósági ítélet: itt az a tét, hogy ismét az első kilométertől kezdve járjon-e a pénz vagy – a mai szabályozásnak megfelelően – csak a 21.-től. Ezen bizonytalanságok miatt 9 milliárd eurónyi állami vagyont tart talonban Steinbrück.




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.