BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Hatásvadászat" és hangulatkeltés a bizottságban - Az MSZP még mérlegel

Hatásvadásznak és hangulatkeltőnek minősítik a parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista képviselői, hogy Font Sándor fideszes elnök a jövő hétre bizottsági ülést hívott össze a hazai élelmiszerdrágulás okainak elemzésére.

Herbály Imre, a testület MSZP-s alelnöke a VG Online-nak elmondta: még mérlegelik, részt vesznek-e az ülésen. Egyúttal nehezményezte, hogy az összehívásról a bizottság elnöke előzetesen "elfelejtett" egyeztetni. 
A szocialista képviselők azért kifogásolják a Font-féle kezdeményezést, mert a kalászosaratás időszakában nem tartják időszerűnek az élelmiszerárakról szervezett ülést - áll az MSZP közleményében. A honatyák szerint hangulatkeltés helyett nyugalmat kellene teremteni a betakarításban résztvevő embereknek. Ha az aratás utáni takarmány- és kenyérgabonaárak indokolttá teszik, magunk kezdeményezünk rendkívüli bizottsági ülést az ügyben - fogalmaz a közlemény.

Úgy tűnik, az MSZP-s képviselőket nem érdekli a magyar állampolgárok egyik legnagyobb gondja - állapította meg a VG online kérdésére a szocialista közlemény kapcsán Font Sándor. Szerinte a részvétel a szocialistáknak is érdeke lenne, mert ők is magyarázatot adhatnának az élelmiszerdrágulás okaira, a piaci eseményekre. A bizottság elnöke hozzátette: az ülést akkor is megtartják, ha az MSZP-s honatyák nem jönnek el. Ez esetben azonban határozatot nem hozhatna, csak tanácskozhatna a testület. Most azonban nem is a határozathozatal, hanem az elemézés és a helyzetfelmérés lenne a lényeg - közölte Font Sándor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.