Le a benzinárakkal!
Demonstrációk. A magas üzemanyagárak miatti tiltakozások terjedése Európában nehezen megállíthatónak látszik. Tegnap például az ír közúti fuvarozók szövetsége jelentette be, hogy országos sztrájkot tart a hó végén, ha a dublini kormány nem csökkenti a gázolaj adótartalmát. Ausztriában tegnap július 7-ére hirdettek tiltakozó megmozdulásokat a kamionsofőrök, a tervek szerint a bécsi parlament, a kancellári hivatal és a pénzügyminisztérium épületét fogják körbevenni, és igyekeznek megbénítani a főbb közlekedési útvonalakat is.
A megmozdulások által eddig leginkább sújtott Spanyolországban tegnap 25 ezer rendőrt vetettek be a francia határátkelőket és egyes fontos utakat napok óta lezárva tartó kamionosok ellen, több tucat sofőrt letartóztattak. Ott azt követelik a fuvarozók, hogy garantáljanak számukra minimálárat, ám a kormány szerint ez ellentmond a szabad piacgazdaság működésének. A 18 spanyol autó-összeszerelő üzem a beszállítások leállása miatt már kedden rákényszerült a termelés csökkentésére, és a szupermarketekben is kezdett áruhiány kialakulni. A tegnapi rendőrségi akció révén megtisztították az utakat a blokádoktól, a munkát újra felvevő teherautó-sofőrök pedig rendőrségi kíséretet kaptak.
Portugáliában a kamionosok blokádja miatt kialakult üzemanyaghiány következtében szerdán még a lisszaboni reptérről a portóira kellett átirányítani jó néhány gépet, csütörtökön azonban befejezték akcióikat a tiltakozók. A lisszaboni kormány ugyanis adókedvezményeket adott a fuvarosoknak, és csökkentette számukra az autópálya-használati díjakat. Ezt megelőzően azonban már mindkét ibériai országban üzemanyag-felvásárlási pánik tört ki, ez tovább fokozta az ellátási nehézségeket, benzinkutak százaira rakták ki az „üres” feliratokat.
Nagy-Britanniában lapzártánkkor még tartottak a tárgyalások a két fuvarozócégnél mára tervezett sztrájkok elkerülése érdekében. Lengyelországban 50 ezer teherautó-sofőr szervezett egyórás tiltakozó demonstrációt, bár ott még nem jutottak el az útblokádig a megmozdulások. Holland kollégáik azonban tegnap már az ország 18 pontján zárták le az utakat 30 percre.
A megmozdulások a világ más részein is egyre erősödnek. Malajziában az ellenzék legalább 20 ezer tiltakozót akar az utcára vinni a pénteki muszlim imák után. Thaiföldön több ezer fuvarozó tartott félnapos munkabeszüntetést, a Fülöp-szigeteken az elnöki palotához vezető utakat torlaszolták el kamionokkal és minibuszokkal, Dél-Koreában pedig szintén részben a magas olajárak által kirobbantott válság miatt kényszerült lemondásra a napokban a kormány.
A világ legnagyobb olajexportőreként ismert Szaúd-Arábia válságcsúcsra hívta össze a
legnagyobb olajtermelő és -fogyasztó országokat. Abdullah király szerint az elmúlt hetek olajárrobbanása indokolatlan. VG
Megosztottság várható a G8-nál
Nem várható egységes fellépés az egekbe szökő olajárakkal szemben a G8 csoport pénzügyminisztereinek ma kezdődő oszakai ülésén. Az USA, Nagy-Britannia, Német-, Francia-, Olasz- és Oroszország, Kanada, valamint a házigazda Japán pénzügyi vezetői egyetértenek abban, hogy ma már az olajdrágulásból kiinduló inflációgyorsulás jelenti a legnagyobb veszélyt a globális gazdaságra.A drágulás elleni fellépés kívánatos eszközeit illetően azonban túlságosan megosztottak.
A drágulás elleni fellépés kívánatos eszközeit illetően azonban túlságosan megosztottak.
-->


