Egyre határozottabban körvonalazódnak az amerikai elnökjelöltek gazdasági elképzelései, és most már az is segíti a tisztánlátást, hogy a demokrata „belháború” lezárultával biztossá vált, hogy Barack Obama lesz a republikánus John McCain kihívója a novemberi elnökválasztáson. Formálisan augusztusban nevezi meg elnökjelöltjét a demokrata párt, ám a hét eleji előválasztási eredmények nyomán reménytelen helyzetbe jutott Hillary Clinton tegnap e-mailben felszólította a támogatóit, álljanak Barack Obama mögé.
Obama ígéretei között kiemelt helyen szerepel a tavaly ősszel kezdődött jelzálogválság, a növekvő munkanélküliség és a magas benzinárak hatásainak tompítása. Elképzelései szerint mil-liárdos nagyságrendű állami pénzalapból támogatnák a nehéz helyzetbe jutott háztulajdonosokat, elejét véve annak, hogy az amerikai családoknak a törlesztési nehézségek miatt tömegesen el kelljen adniuk otthonaikat. Az alapot részben a kölcsönök folyósításakor „felelőtlen vagy félrevezető módon eljárt” hitelintézetekre kivetendő bírságokból töltenék fel.
A középosztály érdekeit szolgálnák az Obama által tervezett adójóváírások és az adórendszer egyszerűsítése is: utóbbinál az a cél, hogy a mostani átlagosan 28 óra helyett az amerikaiak többsége öt perc alatt kitölthesse éves bevallását. Obama egy régi demokrata álmot felidézve minden amerikainak egészségbiztosítást adna (jelenleg 47 millió állampolgárnak egyáltalán nincs biztosítása). Akik nem férnek be a legszegényebbeket érintő Medicaid rendszerbe, azoknak támogatást nyújtana egy állami vagy privát biztosítás megfizetéséhez, és ennek fedezetét azoktól a munkaadóktól szedné be, akik nem járulnak hozzá alkalmazottaik egészségbiztosításához.
John McCain elképzeléseinek középpontjában az adók további – a középosztály mellett a magasabb jövedelműeket és a vállalatokat is érintő – csökkentése áll. Ettől várja a stagnálásközeli állapotba jutott amerikai gazdaság élénkülését és azt, hogy a családok megbirkóznak az árak emelkedésével. Az egészségbiztosítás területén – Obamával ellentétben – nem beszél a lakosság teljes körű lefedéséről, mindössze adójóváírással könnyítené a piaci konstrukciók megfizetését.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung összeállításából kiderül, több, hagyományosan a republikánusok mellett álló iparág ezúttal inkább Obamát támogatja. Ilyen például a gyógyszeripar, ez annál is inkább meglepő, mert a demokrata politikus többször éles kirohanást intézett az ágazat és az egészségbiztosítók ellen. A pénzügyi szektor szintén a demokratákhoz húz, míg az autógyártók és az olajipar továbbra is a republikánusok mögött áll.
Barack Obama
Támogatás a lakáshitel-törlesztésekhez
Büntetés az ügyfeleket megtévesztő bankoknak
Protekcionista kereskedelempolitika
Adójóváírás a tandíjak és a nyugdíjbiztosítás ellentételezésére
Az adórendszer jelentős egyszerűsítése
A magas jövedelműek adókedvezményeinek megnyirbálása
Egészségbiztosítás mindenkinek, vállalati befizetések terhére
John McCain
Jövedelemadó-csökkentés, főleg a középosztálynak
Az örökösödési adó mérséklése
A társasági adó kulcsának 35-ről 25 százalékra csökkentése
A piaci verseny fokozása az egészségügyben
Adójóváírás az egészségbiztosítás ellentételezésére
Barack Obama
Támogatás a lakáshitel-törlesztésekhez
Büntetés az ügyfeleket megtévesztő bankoknak
Protekcionista kereskedelempolitika
Adójóváírás a tandíjak és a nyugdíjbiztosítás ellentételezésére
Az adórendszer jelentős egyszerűsítése
A magas jövedelműek adókedvezményeinek megnyirbálása
Egészségbiztosítás mindenkinek, vállalati befizetések terhére
John McCain
Jövedelemadó-csökkentés, főleg a középosztálynak
Az örökösödési adó mérséklése
A társasági adó kulcsának 35-ről 25 százalékra csökkentése
A piaci verseny fokozása az egészségügyben
Adójóváírás az egészségbiztosítás ellentételezésére
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.