Elfogadhatatlan a termelőknek a maradék elvű árképzés
A szabolcsi Agrárkamara elnöke, szocialista országgyűlési képviselő úgy véli, hogy a mezőgazdasági termékkibocsátás növelésére az EU új tagállamai, köztük Magyarország igazán alkalmas. Azonban az uniós agrárigazgatás csak lassan képes alkalmazkodni az új feltételekhez - például ahhoz, hogy már nincsenek eladatlan vaj- és húshegyek - késve születnek meg a szükséges intézkedések.
Demendi László elfogadhatatlannak tartja, hogy a termelői ár az agrárgazdaság számos területén a maradék elv alapján képződik Magyarországon. "Ez a piacgazdaságon belül illogikus magatartás. Mind a meggy, mind a dinnye felvásárlásánál a kamara azt tekinti járható útnak, ha a szezon előtt leülnek a termelők, a felvásárlók és a feldolgozók, és egységes irányelveket alakítanak ki" - mondta a szakember.
Kérdésre a szabolcsi Agrárkamara elnöke elmondta, hogy a Versenyhivatal elfogadta beadványukat, amelyben kérték, hogy a meggy felvásárlásánál árkartell gyanúja miatt vizsgálódjanak. Az adatgyűjtés során többször elhangzott, hogy a felvásárlók esetében megállhat az a vád, hogy tisztességtelen piaci magatartást tanúsítottak, visszaéltek erőfölényükkel.
Abban bíznak, hogy a Versenyhivatal augusztus közepére teljes körűen áttekinti a piaci helyzetet. Ennek tanulságait a közvéleménnyel is ismertetni szeretnék.


