Magyar gazdaság

Lecsapnak a túlsúlyosakra - Közösen ellenőriz a VPOP és a Magyar Közút Kht.

Közös közúti ellenőrzéseket tart augusztustól a Vám és Pénzügyőrség, valamint a Magyar Közút Kht – jelentette be a két szervezet vezetője ma, az erről szóló megállapodás aláírásakor. Az országos közúthálózaton a burkolati károk mintegy 40 százalékát a nehéz és túlsúlyos tehergépjárművek okozzák, ezek kiszűrésére szövetkezik a két intézmény.

Közösen ellenőrzik a nemzetközi forgalomban résztvevő tehergépjárműveket – ebben állapodott meg a mai napon Dr. Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka és László Sándor, a Magyar Közút Kht. vezérigazgatója. A közös ellenőrzések a vámosok által végrehajtott – a közúti közlekedésről szóló törvény alapján végzett – közúti ellenőrzések mellett kiegészülnek a tehergépjárművek tengelysúly mérésével. Az Magyar Közút Kht. valamennyi nagy forgalmú határátkelőhelyen, vagy azok közelében rendelkezik tengelysúly mérő állomással, így a közös ellenőrzések a nemzetközi forgalom bármelyik kiemelten fontos pontján végrehajthatók. 

Az együttműködés első szakaszában az és a Schengeni övezet külső határain kilépni szándékozó nehézjárművek közös ellenőrzése kezdődik meg. A második lépésben a Schengeni övezet belső határa közelében lévő mérőhelyekkel bővül a közös ellenőrzésre alkalmas pontok száma. Ennek feltétele, hogy a mérőállomásokat nagysebességű, burkolatba épített tengelysúly mérő detektorokkal szereljék fel. Ezek beszerzésére a Magyar Közút Kht. nyílt közbeszerzési pályázatot ír ki.

A 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton a burkolati károk 40 százalékáért nehéz és túlsúlyos járművek tehetők felelőssé. A két szervezet azzal számol, hogy a közös fellépés eredményeképpen a nemzetközi forgalomban közlekedő túlsúlyos nehézjárművek arányát 1 százalékra tudják csökkenteni a jelenlegi – becslések szerint – 2,5 százalékról. Az útvonalengedély nélkül közlekedő túlsúlyos járművek üzemben tartóira a vámhatóság által a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről szóló kormányrendelet értelmében 300 ezer forint közigazgatási bírság róható ki, aminek teljes összege az ellenőrző hatóságot illeti meg, ezzel együtt az ellenőrzések hatására kiváltott útvonalengedélyek díjai tovább növelik a Magyar Államkincstár bevételeit.

László Sándor VPOP magyar Közút Nagy János
Kapcsolódó cikkek