Nem mérséklődne jövőre a járulék
A lapunk birtokában lévő dokumentum szerint a munkáltatókat terhelő járulékok mértéke a 2008. évivel azonos lesz, a tárcáknak pedig ennek figyelembevételével kell elkészíteni a költségvetési előirányzatokat. A járulékok és az adóteher alakulásáról a körirat további részleteket nem árul el. Ugyanakkor a dokumentumban több helyen szerepel olyan állítás, hogy a közszféra létszáma 2009-ben is csökkenni fog.
A különböző szervezetek jövő évi támogatása ugyanis nemcsak az egyszeri feladatok kiesésével szűkülne, a köriratban „általános báziscsökkenésről” van szó a közigazgatás valamennyi területén. Szintén fontos célkitűzés a szervezeti és feladatellátási viszonyok felülvizsgálata, ez ugyancsak elbocsátásokat, összevonásokat valószínűsít. Ezek után nem meglepő, hogy a pénzügyi tárcánál a napokban elkészített iromány szerint jövőre sem az illetményalap, sem a közalkalmazotti illetménytábla nem emelkedne, vagyis a közszférában dolgozók jövőre sem számíthatnának keresetnövekedésre.
A költségvetési szigor jelenik meg azokban az elvárásokban is, amelyek szerint az egyes fejezetek és szervezetek a bevételi előirányzat csökkentése esetén kötelesek ezzel arányosan mérsékelni a kiadásokat is. Fontos – és összességében helyeselhető – eleme a köriratnak, hogy az igazgatási és egyéb ilyen jellegű kiadások jövőre sem nőhetnek. A takarékosság azonban már olyan területeken is érezteti hatását, ahol talán nem kellene. A dokumentum szerint felül kell vizsgálni a nemzetközi szervezetekben betöltött tagságok és hozzájárulások körét is. Akár e jogviszonyok, tagságok felmondására is sor kerülhet, ha a költségvetési szempontok úgy kívánják.


