Kezdődik a Stefánia út felújítása - Egy-egy sáv, 30-as tempó
A Fővárosi Önkormányzat közleménye szerint a munkálatok során újjáépítik a szegélyeket, lemarják a régi útburkolatot, a szerelvényeket szintbe helyezik és aszfaltoznak. Emellett erősített szerkezettel újjáépítik a szakaszra eső buszmegállókat. A munkálatokat az Ajtósi Dürer sor és a Thököly út közötti szakaszon kezdik, ahol várhatóan egészen a jövő hét végéig zajlik a felújítás. Majd az augusztus 25-i héten a Thököly út és a Hungária körút között végzik a Stefánia út felújítását.
A felújítás során a forgalmat fenntartják, 1-1 sávon mindvégig haladhat a közlekedés. A munkaterületen 30 km/h-s sebességkorlátozás és parkolási tilalom lép ideiglenesen életbe.
A Fővárosi Önkormányzat 2005-ben indított útfelújítási programjának eredményeként az elmúlt 3 évben megújult 400 km, a fővárosi kezelésű utak 40 százaléka. Mindez gyorsabb közlekedést, kevesebb kátyút és átjárhatóbb Budapestet jelent.
A program folytatódik, így a következő 3 évben a Fővárosi Önkormányzat további 300 km fő-, és közösségi közlekedés által igénybevett útszakasz felújítását tervezi.


