BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megcsapolják a hűséges adományozókat: fizetniük kell az ajándék után

Nehéz helyzetbe hozta a karitatív szervezeteket az idén hatályba lépett törvénymódosítás, amely miatt jelentősen csökkent a rajtuk keresztül a rászorulóknak felajánlott természetbeni adományok mennyisége - írja a Magyar Hírlap, melyet a Híradó idéz.

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány fejlesztési igazgatója, Kató Ernő elmondta: a törvénymódosítás szerint, ha egy cég ingyenesen átad valamilyen terméket vagy szolgáltatást, azok után vissza kell fizetnie a korábban általa levont áfát.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, ha egy vállalat jótékony akar lenni, akkor fizetnie kell az államnak. Több, korábban évekig hűséges adományozónk jelezte: így nem tudják már vállalni a segítséget, mert képtelenek kifizetni az adót.

Míg a hazai adományozóktól eddig évente 150-250 millió forint értékben kaptunk természetbeni adományt, ez az idén még nem éri el a 15 milliót - mondta Kató Ernő.

A Pénzügyminisztérium szerint a módosítást az uniós követelmények indokolták

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.