Magyar gazdaság

Sikkasztott a Bumeráng egykori sztárja? 11 milliót keresnek Dubcseken

Közvagyon hűtlen kezelésével vádolják Dubovsky Lászlót, Tornalja polgármesterét.

A május óta folyamatban lévő nyomozás szerint a polgármester a 2006-os önkormányzati választásokat megelőző időszakban legalább 1,4 millió koronát (mintegy 11 millió forintot) használt fel a képviselő-testület tudta és jóváhagyása nélkül – írja az Új Szó.

A pénzből kilenc nagy volumenű kulturális rendezvény költségeit fizették ki, azok bevételét azonban nem könyvelték el megfelelően. A könyvelési problémák még valószínűleg abból az időből származnak, amikor a tornaljai művelődési háznak önálló jogalanyisága volt.

Dubovsky László az Új Szónak elmondta, nem érzi magát vétkesnek, és mindent megtesz azért, hogy tisztázhassa a helyzetet. „A kulturális rendezvények a várost és a szélesebb régiót szolgálták. Sem szülővárosomat, sem a polgárokat nem rövidítettem meg. Tiszta a lelkiismeretem. Ezt a nyomozást végző illetékessel is közöltem” – hangsúlyozta a polgármester. Dubovsky szabadlábon védekezhet, ám ha az ellene felhozott vádak beigazolódnak, háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Dubovsky László 2002 óta Tornalja polgármestere. Előtte tanárként dolgozott. Közismertségre a Bumeráng című műsor révén tett szert, ahol reggelente Dubcsek néven kapcsolódott be a műsorba. Választási kampányai során ügyesen kihasználta a médiabéli közismertségét. Dubovsky a Besztercebánya megyei önkormányzat képviselője, ahol a nemzetközi együttműködésre létrehozott bizottság elnöke, valamint a roma kérdésekkel foglalkozó tanács tagja.

A Szlovák Rádió információi szerint a kisváros az utóbbi időben egyre inkább eladósodott, tartozása már elérte a 32 millió koronát (1,06 millió euró), ezért a városházán is érezhető létszámleépítésre került sor, s ezzel párhuzamosan a polgármester fizetését is csökkentették.

Dubovsky László Bumeráng
Kapcsolódó cikkek