BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az agrárium húzza a gazdaságot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Enyhén visszavett második negyedéves, előzetes GDP becslésén a KSH, de így is egyértelmű a gyorsulás, amit elsősorban a mezőgazdaság hajt.

A negyedéves számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2008 II. negyedévében 2,0%-kal (a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül egyaránt), az év első felében pedig 1,9%-kal növekedett. A növekedés húzóereje az ipar és a mezőgazdaság teljesítménynövekedése volt.

Az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke a nemzetgazdasági átlagnál erőteljesebben, 6,7%-kal nőtt. Ezt elsősorban a mezőgazdaság hozzáadott értékének kiemelkedő, 33,8%-os növekedése alapozta meg. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 2008 II. negyedévében összességében stagnált.

A szolgáltatások közül teljesítménynövekedés mutatkozott a szállítás, raktározás, posta és távközlés (1%) területén, valamint a tavalyi visszaesés után, a közigazgatás, oktatás, egészségügy (1,3%) területén. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítménye enyhén, 0,7%-kal csökkent, melyben tükröződik a kiskereskedelmi forgalom visszaesése. A pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke mérsékelten, 0,4%-kal maradt el a 2007 II. negyedévi szinttől.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások fogyasztása 1,2%-kal növekedett, elsősorban a háztartások fogyasztási kiadásának bővülése miatt. A bruttó állóeszköz-felhalmozás továbbra is visszaesést mutat, 2,2%-os mértékben. A belföldi felhasználás összességében 1,9%-kal növekedett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül az export 11,1%-kal, míg az import ennél alig nagyobb mértékben, 11,2%-kal emelkedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.