Célfotó dönt vasárnap
Fej fej mellett áll a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az osztrák politikai élet három fő pólusát jelentő szociáldemokrata párt (SPÖ), a néppárt (ÖVP), illetve a szabadságpártból (FPÖ) és a Jörg Haider vezette BZÖ-ből álló szélsőjobb. Sokáig a – formálisan nem egységes, ám például egy CDU–CSU mintájú szövetség révén összefogható – szélsőjobboldal látszott a legerősebb tábornak, és elemzők azt jósolták, hogy a bevándorlásellenes, populista erők tudnak majd – az ÖVP bevonásával – kormányt alakítani.
A vasárnapi választás közeledtével azonban erősödni látszanak a hagyományos nagy pártok, és most már ugyanúgy 28 százalék körül állnak, mint az FPÖ–BZÖ páros. Főleg a szociáldemokratáknak van okuk a bizakodásra: új vezetőjük, a megbukott nagykoalíció kancellárja, Alfred Gusenbauer helyére lépett Werner Faymann sokkal népszerűbb az ÖVP-t irányító Wilhelm Molterer pénzügyminiszternél, és egyes felmérések most már egy-két pontnyi előnyt jeleznek az SPÖ-nek. Így aztán könnyen lehet, hogy a szociáldemokraták 2006-hoz hasonlóan csekély többséggel most is megnyerik a választást, és újabb nagykoalíciós kormány alakul Ausztriában. Ehhez azonban távoznia kellene Molterernek, hiszen ő az előző koalíciót felrúgó „régi gárda” prominens tagja. Faymann és Molterer kedd esti televíziós vitájának éles hangneme is azt valószínűsíti, hogy a két politikus között nem lehet szó szövetségről.
Miközben a szélsőjobb elsősorban a bevándorlás korlátozásának ígéretével vonzza a szavazókat, a két nagy párt egymást túllicitáló szociális programokkal rukkol elő. A Faymann által előterjesztett ötpontos programban egyebek mellett az egyetemi tandíjak eltörlése és az élelmiszerek áfájának tízről öt százalékra való csökkentése szerepel. Molterer ehelyett a nyugdíjak emelését és a 13. havi gyermeknevelési támogatás bevezetését ígéri, és azzal érvel, hogy az SPÖ által szorgalmazott osztogatás veszélyeztetné a 2010-től előirányzott jelentős szja-csökkentést, sőt a büdzsé stabilitását is kérdésessé tenné. Az „ígéretverseny” mellékszálaként mindkét oldal azzal vádolja a másikat, hogy hatalomra kerülése esetén – választási ígéreteit megszegve – emelné az adókat.
Az SPÖ előretörését elemzők az új arcnak számító Faymann népszerűsége és szociális javaslatai mellett annak tulajdonítják, hogy a szociáldemokraták választási kampánya sikerült a legprofibbra és legnagyobb szabásúra. Az SPÖ 2,7, az ÖVP 2,1, a szélsőjobb pedig egymillió eurót költött sajtóhirdetésekre. VG
Kamaszkorú szavazókat is várnak
Inkább a szociáldemokraták, mint a néppárt szavazótáborát növelheti az a két évvel ezelőtt elfogadott és most először alkalmazandó törvénymódosítás, amely példátlanul alacsonyra, 18-ról 16 évre csökkentette a választásra jogosultak alsó korhatárát.A fiatalok politikai aktivitásának mértékére ugyanakkor nincsenek megbízható felmérések.
A fiatalok politikai aktivitásának mértékére ugyanakkor nincsenek megbízható felmérések.-->


