BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rákapcsolt a 4iG-barát mogul, addig kell milliárdokat csinálnia, amíg tart a háború – tényleg bomba üzlet jöhet

A cseh fegyvergyártás egyik meghatározó cége az amszterdami tőzsdéről vonna be 3 milliárd dollárt nemzetközi terjeszkedésének finanszírozásához. A Czechoslovak Group (CSG) tulajdonosának sietnie kell, az ukrajnai béke ugyanis keresztülhúzhatja a számításait. A csoport a 4iG partnereként tavaly a Rábában is tulajdont szerzett.

A fegyverkezési hajszát kihasználva próbál globális terjeszkedéséhez friss forrást szerezni a Czechoslovak Group (CSG), amely ehhez az amszterdami tőzsdét célozta meg. A Reuters forrásai szerint a tőzsdei bevezetéshez szükséges dokumentumokat még a héten benyújtják az illetékes hatóságokhoz. 

euronext CSG IPO
Beköltöznek a fegyverrészvények az amszterdami tőzsdére, a cseh CSG hamarosan debütál / Fotó: ANP via AFP

A 4iG magyarországi partnereként is ismert cseh védelmi csoport sajtóértesülések szerint minimum 3 milliárd dollárt vonna be a piacról, amivel az idei év egyik legnagyobb elsődleges tőzsdei kibocsátását (IPO) hajtaná végre, s nem csak a holland Euronext börzén, de európai viszonylatban is. A cég 873 millió dollár értékben bocsátana ki új részvényeket, ehhez csatlakozna a meglévő részvényekből összeállított, egyelőre ismeretlen nagyságú pakett.

A cseh CSG globális szerepét erősítené a friss tőkéből

Az idő sürgeti a cseheket, a közeli vagy távolabbi jövőben várható békekötéssel az orosz–ukrán háború lezárulhat, s ezzel a megrendelések is csökkenhetnek, a profittermelő képesség pedig romolhat. Ekkor a cseheknek más konfliktuszónákat kell keresniük, amire a megcélzott globális terjeszkedés mint az IPO hátterében meghúzódó legfontosabb mozgatórugó is utal.  

A csoport stratégiai partnerségekkel és felvásárlásokkal növeli jelenlétét a védelmi iparban, ebbe illeszkedett a Rába megvásárlása az 4iG-vel közösen. 

Emellett a pénz a fejlesztésekhez és az olyan új, szűz területekre való belépéshez is szükséges, mint például a drónokhoz vagy rakétákhoz használt sugárhajtóművek gyártása. Amúgy a CSG csoport már rengeteg területen mozog otthonosan, a portfóliójában olyan cégeket is megtalálhatunk, mint

  • az Armi Perazzi (sportlövészet),
  • a Tatra Trucks (járműipar),
  • az Elton (óragyártás),
  • a Prague Fertility Centre (egészségügyi szolgáltató),

azaz sokrétű tevékenységeket folytat, igaz, ezek közül mindegyik valamilyen szálon kapcsolódik a fegyveriparhoz. Gyökerei azonban a hidegháborús hadieszközgyártáshoz nyúlnak vissza, amikor a Varsói Szerződés államai a NATO-val néztek farkasszemet. 

NATO Days Europe’s Largest Security And Aviation Event In Mosnov
A Tatra masszív monstrumai a harcmezőn is megállják a helyüket / Fotó: NurPhoto via AFP

A Jaroslav Strnad által az 1990-es években alapított CSG a korabeli szovjet katonai felszerelések leselejtezésével és értékesítésével indította a birodalomépítést. A cég a katonai teherautók, páncélozott járművek és rakétavetők mellett a lőszergyártásban jeleskedett elsősorban, innen vált Európa egyik leggyorsabban növekvő védelmi vállalatává, köszönhetően annak is, hogy Putyin ukrajnai háborújának kirobbanását követően azonnal meglátta az ebben rejlő üzleti lehetőségeket, és dinamikusan növelte harci eszközeinek gyártását.

Amikor elkezdődött az ukrajnai háború, mi voltunk az elsők, akik jelentős beruházásokba fogtak. Vállaltuk a kockázatot, és beindultunk

– mondta Michal Strnad, a CSG tulajdonos-vezérigazgatója, aki apja nyomdokaiba lépve irányítja a gigantikussá hízott vállalatcsoportot. Hozzátette, hogy a terjeszkedés során több, a profiljukba illeszkedő vállalatot is fel akarnak vásárolni, a cél, hogy vertikálisan integrált vállalatcsoporttá váljanak, hogy a végtermék előállításához szükséges valamennyi lépést házon belül el tudják végezni. Strnad ugyanis csak magában bízik, még a lehetőségét is ki akarja zárni annak, hogy beszállítói sarokba szorítsák.

Nem akarunk túszok lenni, mindent a saját irányításunk alatt akarunk tartani, és a profitot sem hagyjuk kiengedni a csoporton kívülre

– hangsúlyozta a topmenedzser a Reutersnek adott interjújában. Ez utóbbi kijelentéséért aligha lelkesednek majd az IPO során a tőkéjüket kockáztató nagybefektetők, akik nemcsak a rizikóvállalásban, hanem a nyereségen is osztozni szeretnének Strnadékkal. Az nem is kérdés, hogy a CSG irányítása Prágából történik ezután is, az viszont igen, hogy milyen mélyen engednek majd betekintést a csehek a fegyverbizniszükbe. Nem véletlen, hogy a tőzsdecégekkel jellemzően nem kukacoskodó amszterdami börzét célozzák meg az IPO-jukkal.

A kockázatok közül a legnagyobbnak az ukrajnai békekötés közeledte látszik. Ez érzékeny csapást jelentene a CSG számára, hiszen 2024-es bevételük harmada erről a frontról származik.

A 2024-es 5,2 milliárd eurós árbevétel közel kilencszeresére nőtt a 2021-es, az ukrajnai invázió előtti évhez képest. A CSG 7,4-7,6 milliárd eurós bevételt prognosztizál erre az évre, és 14 milliárd eurós megrendelésállománnyal büszkélkedhet.

Ha ropognak a fegyverek, dől a profit is

Az ukrajnai fegyvernyugvással tehát kiesne a növekedés egyik kulcsfontosságú motorja, miközben a nagyobb európai riválisok – mint például a magyarországi gyártóbázissal és befektetésekkel rendelkező német Rheinmetall – már gyakorlatilag letarolták az állami védelmi megrendelések piacát, ahová így nem lesz egyszerű hozzáférniük a cseheknek. 

FILE PHOTO: Michal Strnad, Chairman and owner of Czechoslovak Group
Michal Strnad, a CSG vezérigazgatója partnerségekkel és felvásárlásokkal bővítené cégbirodalmát / Fotó: Jan Lopatka / Reuters

A védelmi ipar a drónok és a hiperszonikus rakéták felé is elmozdul, itt lehet keresnivalójuk, de ehhez is befektetések, akvizíciók kellenek.
A világszerte csaknem 14 ezer főt foglalkoztató csoport a következő hónapokban tervezi lezárni a tárgyalásokat az amerikai kormánnyal való együttműködésének bővítéséről, részvételükről az úgynevezett Golden Dome Projektben, amely egy integrált légvédelmi és rakétavédelmi rendszer létrehozását célozza. 

Tőkeigényes az amerikai terjeszkedés is 

Ebbe sugárhajtóművek gyártásával tudnának majd becsatlakozni. A cég Észak-Karolinában és Wisconsinban keres telephelyeket. A CSG-nek 630 millió dolláros élő szerződése van a Pentagonnal egy nagy kaliberű lőszertöltő létesítmény építésére Iowában, 1 milliárd dolláros teherautó-szerződése egy meg nem nevezett ázsiai ügyféllel, és stratégiai partnerségre lépett a francia-német KNDS védelmi csoporttal Leopard harckocsik burkolatainak gyártására.

S hogy mennyire tőkeigényes az iparág, mi sem jelzi jobban, hogy a CSG 22 milliárd dollárt fizetett az amerikai kis kaliberű lőszergyártó Kinetic csoportért 2024-ben, amely a többi között a Remington lőfegyverekbe való golyókat is készíti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.