Az indokolás hivatalosan úgy szól, hogy turisztikai célállomásként népszerűsíteni kell az Itália legszegényebb körzetei között számon tartott területet. A tartományi vezetők úgy látták jónak, ha egyenesen a nemzeti tizenegyet és annak sztárjait támogatják, az adott összegű „beruházással”. Az adott tételt ráadásul megfejelnék egy további, félmillió eurós támogatással, amit a térségből származó – de a labdát az AC Milan csapatában kergető – Gennaro „Rino” Gattuso által létrehozott labdarúgó jótékonysági alap javára fizetnének be. Cserébe Calabria felkerülne néhány reklámfalra, amely előtt a futballsztárok és neves edzők az interjúkat adják.
Más esetben a pályákat körbevevő – utóbb egyre gyakrabban elektronikus – reklámtáblákon kapott néhány másodpercnyi időt önmaga népszerűsítésére az olasz csizma „orrán” elhelyezkedő tartomány, amely a szegénysége mellett a kiterjed szervezett bűnözésről vált ismertté. Az egyik mérkőzésen egy villámüzenet úgy szólt, hogy „Calabria többet ad neked”.
Az ügyben érintettként megszólalt az Európai Parlament olasz (liberális) tagja, Beniamino Donnici, aki a Guinness-rekordok közé méltó tébolynak minősítette az eljárást. A politikus – aki korábban a szóban forgó dél-olasz tartomány kormányában a turizmusért felelt – sürgős vizsgálatot kért az Európai Bizottságtól, hogy miként kerülhet a szegény uniós polgárok és körzetek megsegítésére szánt összeg a világ leggazdagabb klubjait és játékosait felmutató olasz labdarúgáshoz.
A régióban egyébként virágzik a szervezett bűnözés, amely a már korábban is folyósított uniós segélyek nagy részére rátette a kezét, miközben a térség ugyanolyan szegény maradt, mint évtizedekkel korábban volt. Mint azonban az EUobserver rámutat, elképzelhető, hogy a tartomány vezetése megússza az ügyet, sőt fel is használhatja a pénzt a válogatott és sztárjainak szponzorálására, mert Brüsszel az „olasz leleményesség” javára írja az ötletet. Olyan tételes jogszabály nem létezik, ami tiltaná egy térség gazdasági – például turisztikai – potenciáljának reklámozását a segélyekből, és a lehetőségből a labdarúgás szponzorálása sincs kizárva. A bizottság mindazonáltal óvatosan jár el az adott kérdésben, és uniós számvevőszéki véleményt kért az ügyről.