Az utcán találnak gazdára a bűnözőktől elkobzott termékek
Ez már most több, mint amennyi a korábbi években tizenkét hónap alatt összejött. Nem véletlenül nő az összeg, hiszen egyre többször fordul elő, hogy a pénzügyőrök lefoglalják, elkobozzák a gyanús eredetű vagy bűncselekmény elkövetéséhez használt felszerelést, eszközt – jobbára gépkocsit.
Mind gyakrabban hallani, a csempészektől elkobozták az ügyben érintett autót, vagy lefoglalták a szeszhamisítók lepárlóberendezéseit. Mint ahogy arról Nagy János országos vámparancsnok a manager magazinban nyilatkozott (október, 45–48. oldal), ha például valakit szabálytalanságon kapnak az utakon a mobil ellenőrök, addig nem engedik tovább a járművét – és az áruját sem kapja meg –, amíg a büntetés összegét ki nem fizeti.
A legtöbben igyekeznek minél hamarabb kiegyenlíteni a tartozást, ám előfordul, hogy a sofőr eltűnik, maga után hagyva a kocsit és az árut is. Gyakran ezek is az árverezésen kötnek ki. Az aukciókat az esetek zömében a Molnár + Molnár (M+M) Kft. szervezi – mondta lapunknak Pártos Csaba, a vám- és pénzügyőrség vámáruraktárának parancsnoka. Ez a cég nyerte el még évekkel ezelőtt a lefoglalt áruk tárolására, szállítására és értékesítésére kiírt tendert. Árverezésre természetesen csak akkor van mód, ha az elkobzásról jogerős bírósági döntés születik.


