A Sport Nagyköveti Programot az MT Zrt. és a két szakállamtitkárság a Zrt. által létrehozott, 2004 óta sikeresen működő Konferencia Nagyköveti Program mintájára indította el. A Program keretében a hazai sportszakmai szervezetek az adott nemzetközi sportesemény Magyarországon történő megrendezési jogának elnyeréséhez, a nemzetközi szervezethez való pályázás folyamatához szükséges szakmai és anyagi hozzájárulásra pályázhatnak.
A támogatás összege a pályázat összköltségének legfeljebb 80 százaléka, maximum bruttó 3 millió forint lehet, együttműködési szerződés alapján. A pályázatokról a három érintett szerv (MT Zrt, ÖM Turisztikai-, illetve Sport Szakállamtitkársága) részéről delegált Bíráló Bizottság (2-2 fő, összesen 6 fő) dönt.
A Program beindítása óta már három sportszövetség nyújtott be pályázatot, illetve további három szervezet jelezte érdeklődését, későbbi pályázási szándékát. A benyújtott pályázatok mindegyike pozitív elbírálásban részesült, és eddig összesen 4,2 millió forintnyi támogatás került kiosztásra.