Bush: a válság leküzdéséhez még időre lesz szükség
Bush mindezt az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén mondta szombaton Limában. A 21 országot tömörítő APEC aznap kezdődött kétnapos csúcsértekezlete a tisztségéből jövő januárban távozó amerikai elnök utolsó tervezett külföldi útja. Bush a beszédben leszögezte: határozottan törekszik arra, hogy az elnökségéből még hátralévő két hónapban sikerüljön eljutni egy olyan megállapodáshoz, amely megnyitja az utat a Kereskedelmi Világszervezet keretében már évek óta folyó, a kereskedelem liberalizálásáról szóló tárgyalások (az úgynevezett dohai forduló) sikeres lezárásához.
Egyben kérte az APEC-országok vezetőit, hogy álljanak ki a szabadpiac, a szabadkereskedelem mellett, ezzel is segítve a gazdasági növekedést. A felhívással a többiek is egyetértettek: Ri Mjong Bak dél-koreai államfő például úgy fogalmazott, hogy a protekcionizmusnak pusztító hatása lenne.
Az APEC országai (köztük az Egyesült Államok, Kanada, Kína, Oroszország, Japán és Ausztrália) a világ népességének 41 százalékát és a Földön előállított hazai össztermék, a GDP 61 százalékát adják.


