Dráma Ukrajnában: megdrágult a vodka
A napokban életbe lépett Ukrajnában a Miniszteri Kabinetnek a szeszesitalok minimális árára vonatkozó rendelete, írja a Kárpátinfo.net. A legolcsóbb vodka félliterenként 14 hrivnyába kerül, a konyak ára pedig csillagszámtól függően 26,25-33,60 hrivnya között mozog. A hivatalos indoklás: az alkoholfogyasztás csökkentése. A valódi ok viszont az, hogy az alkoholfogyasztók segítségével próbálják „feltölteni” a költségvetési hiányt – vélik a piaci elemzők. A legnagyobb szupermarketekben egy kihelyezett táblán kérnek elnézést a vásárlóktól az áremelkedések miatt.
A „nemzeti szimbólum” ára a Szevodnya napilap szerint a kisebb üzletekben is megemelkedett, a kocsmákban viszont egyelőre nem érezteti hatását a kormányrendelet. Ukrajnában több mint 700 ezer alkoholfüggőt tartanak nyilván, a probléma már-már nemzeti katasztrófával fenyeget. A statisztikai adatok szerint az országban évente közvetve vagy közvetlenül több mint 40 ezren halnak meg túlzott alkoholfogyasztás következtében. Különösen aggasztó, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalok 40 százaléka szinte rendszeresen fogyaszt szeszes italt, 35 százalékuk pedig már 11 kora előtt megismerkedik az alkohollal. A kutatást végző szakemberek úgy vélik, jelentős mértékben a reklám felelős a káros szokásoknak a fiatalok körében való terjedéséért.


