BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Elszegényednek” őfelsége alattvalói

Átrendeződés. Jócskán csökkenti a brit lakosság fogyasztását a font történeti mélyrepülése és a szigetországot különösen erősen érintő gazdasági válság. A brit fizetőeszközért 1,02 eurót kértek a bankközi devizapiacon, erre még nem volt példa.

Az Oxford Economics számításai szerint jövőre már minden nagyobb fejlett ország megelőzi Nagy-Britanniát az egy főre jutó GDP dollárban számított értéke alapján. Tavaly még az amerikaiak, a franciák, a németek, az olaszok és a japánok is szegényebbek voltak őfelsége alattvalóinál, ám az idén már csak az olaszokkal és a japánokkal szemben maradt meg az előny. Jövőre várhatóan ez is elolvad: a brit átlagjövedelem 24 százalékkal lesz alacsonyabb 2009-ben, mint az amerikai, míg a többi négy országgal szemben 7–15 százalék közötti lesz a lemaradás – prognosztizálja a gazdaságkutató cég.

A borúlátó jóslatok egyrészt a font további gyengüléséből indulnak ki, másrészt abból, hogy az IMF és más elemzők által jövőre várt, reálszinten 2,9 százalékos brit GDP-csökkenés drámaibb lesz annál, mint amilyennel a többi fejlett országnak meg kell küzdenie. Adrian Cooper, az Oxford Economics ügyvezetője szerint a szigetország elmúlt évtizedbeli látványos gazdagodását a pénzügyi szektor száguldása alapozta meg, és a buborék kidurranása valósággal padlóra küldte a brit gazdaságot.Times Online, Telegraph



Tömeges munkanélküliség

Hatszázezer munkahely megszűnését okozza jövőre a recesszió, ez két évtizede a legrosszabb eredmény – jósolják brit munkaadói szervezetek.

Az idei és a 2010-es veszteségekkel együtt egymillió álláshely szűnhet meg a szigetországban, így a munkanélküliek száma átlépi a hárommilliós határt.


Az idei és a 2010-es veszteségekkel együtt egymillió álláshely szűnhet meg a szigetországban, így a munkanélküliek száma átlépi a hárommilliós határt.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.